Komárom. A pártoknak arra kell törekedniük, hogy ne ismétlődhessen meg a szlovákiai magyarok 1945 és 1948 közti deportálásához és kitelepítéséhez hasonló helyzet – olvasható a Smer felhívásában.
Csak néhány órára „tévedt meg” a Smer
Komárom. A pártoknak arra kell törekedniük, hogy ne ismétlődhessen meg a szlovákiai magyarok 1945 és 1948 közti deportálásához és kitelepítéséhez hasonló helyzet – olvasható a Smer felhívásában. Az ellenzéki párt azután adott ki nyilatkozatot, hogy vezetői a minap látogatást tettek Komáromban, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában, ahol 2005 augusztusáig tekinthető meg a Magyar Kálvária 1945–48 című, a honi magyarság jogfosztottságának korát bemutató tárlat. A Smer néhány órával később cáfolta, hogy nyilatkozatot adott volna ki. Silvia Glendová pártszóvivő közölte: csupán a párt képviselőjének, Peter Oremusnak a Dunatáj című regionális hetilap kérdésére adott válaszát tették közzé, s azt is kiragadták a szövegkörnyezetből. Robert Fico pártja továbbra is elismeri a második világháború utáni nagyhatalmi döntéseket, beleértve a „horthysták” kitelepítését is, valamint a szlovák–magyar lakosságcsere-egyezményt. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.