Csak a lakosság fele jelentené a korrupciót

Pozsony |

<p>Szlovákia lakosságának csupán a fele jelentené, ha korrupciót észlelne a környezetében. A lakosság másik fele hallgatna még akkor is, ha biztosítanák számára a szükséges védelmet - derül ki a Focus ügynöskég felméréséből, melyet az Állítsuk meg a korrupciót! alapítvány megbízásából készítettek.</p>

A megkérdezettek csaknem két harmada (72%) szerint a lakosok többsége korrupt módon viselkedne, ha lehetősége nyílna rá.  Négy válaszadóból három nem tartja kellően hatékonynak a rendőrség fellépését korrupció esetén. Az alapítvány igazgatója, Pavel Sibyla szerint ez komoly indok arra, hogy "valaki elgondolkodjon a belügyminisztériumnál". A válaszadók 81%-a szerint az ilyen jellegű bűncselekmények szigorúbb büntetése visszaszorítaná a korrupciót Szlovákiában. Még többen, 83 százaléknyian értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy a korrupt politikusok és állami hivatalnokok megbüntetése elrettentően hatna a többi, potenciálisan korrupt tisztviselőre.  Matej Hruška, az alapítvány elemzője szerint az eredmények azt mutatják, hogy az emberek még bizakodóak, és hiszik, hogy a korrupció következetes büntetése segítene. Teljesen pesszimista csupán a megkérdezettek 2-3%-a. A felmérést november 23. és 29. között készítették 1008 válaszadáo bevonásával. A felmérés eredményét a holnapi korrupcióellenes világnap alkalmából tették közzé.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?