Csak 18 éven aluliaknak! Újabb kísérletet tettek a szesztilalom bevezetésére

Pozsony |

<p>Rövidesen már csak szülői felügyelettel mehetnek koncertre vagy fesztiválra a 15 éven aluliak.</p>

Ráadásul nemcsak az lesz büntetendő, ha 18 évesnél fiatalabbnak alkoholt szolgálnak fel vagy adnak el, hanem az is, ha ilyen személy alkoholt iszik. Erről szól a fiatal- és kiskorúak alkoholfogyasztásáról szóló jogszabály, amelyre a parlament múlt héten bólintott rá.
Egy identikus jogi normát tavaly májusban már elfogadott a parlament, viszont Ivan Gašparovič vétója után már nem sikerült még egyszer megszavazni. Két HZDS-képviselő, Katarína Tóthová és Ľudmila Mušková azért terjesztette elő újra, mert „csak ilyen törvénnyel lehet kordában tartani a fiatalokat“. A norma alapján a szeszfogyasztás magánlakásokban, például otthon is tilos lesz, kivételt csak a szimbolikus koccintások képeznének. Azt viszont, hogy hányszor „csendülhet össze két pohár“, a törvény nem határozza meg.
Piros a házibuliknak?
A 15 éven aluliaknak ráadásul este kilenc óra után tilos lesz olyan helyen tartózkodniuk, ahol szeszes italokat szolgálnak fel. Étterembe vagy bárba kilenc után csak szülői felügyelettel léphetnek be. A paragrafus megszegéséért a községi hivatal 33 eurós (körülbelül 1000 korona) bírságot szabhat ki a szülőkre. Ha ez sem segítene, akkor az önkormányzat betilthatja a 18 évesnél fiatalabb személyeknek a kocsmák vagy éttermek látogatását. A pedagógusoknak, orvosoknak és községi rendőröknek kötelességük lenne az ifjú alkoholfogyasztók „feljelentése“.
Jozef Turčány, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke értelmetlennek tartja a törvényt. „Nem tudom, hogy tudnák a községek betartani. Miképp értesülhetne például Pozsony főpolgármestere vagy a városi hivatal arról, hogy valamelyik lakásban fiatalok születésnapi bulit szerveznek, és alkoholfogyasztásra készülnek?“ - tette fel a kérdést Turčány.
Korlátozzák a hasznot?
Az önkormányzatokhoz hasonlóan a bár- és étteremtulajdonosok is értelmetlennek tartják a jogszabályt. „Tudtam, hogy ilyen törvényről tárgyalnak, de legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy akad olyan képviselő, aki ilyen badarságot megszavaz“ - mondta lapunknak Zuzana Hroncová, egy pozsonyi bár tulajdonosa. A 118 jelen lévő képviselő közül 115 voksolt igennel - ellenzéki és koalíciós honatyák egyaránt. „Hozzám szórakozni járnak a fiatalok. Miképp ellenőrizzem a bejáratnál, hogy ittak-e már, vagy sem? Azzal, hogy megtiltják a belépést, gyakorlatilag korlátozzák a vállalkozásomat és azt, hogy hasznom legyen. Ezt pedig az alkotmánybíróságnak kellene megvizsgálnia“ - szögezte le Hroncová, hozzátéve: nem tudja elképzelni, milyen lesz a jogszabály „kivitelezése“ a gyakorlatban. Ezt a városi hivatalok sem tudják. Alena Kopřivová, PozsonyÓváros szóvivője szerint minden a nevelésen múlik, ezért ezt a szülőkre kellene bízni. „Gyakran előfordul, hogy a fiatalok a szüleikkel isznak. Mit segít a figyelmeztetés vagy büntetés, ha saját szüleik kínálják meg őket?“ - kérdezte Kopřivová.
Várják Gašparovič
kézjegyét A HZDS-képviselők elégedettek a törvény elfogadásával, amely a törvénytárban való megjelenésekor lép hatályba. A jogi norma indoklásában olyan példákat is felsorakoztattak, amelyek korábban szerintük sokkolták a közvéleményt. „Az utolsó - botrányos utóízű - eset a múlt nyáron történt Zselízen. Kilencedikesek rúgtak be egy iskolai rendezvényen, amelyet a tanintézet érdemeinek megünneplésére rendeztek. Ugyanúgy sokkoló volt, hogy a gyermekek a közeli élelmiszerboltban vásároltak alkoholt“ - olvasható az indoklásban. A törvényt még az államfőnek is alá kell írnia. Mivel a korábban elutasított normához képest nem sokat változott, nagy valószínűséggel megint visszakerülaparlamentbe. (dem, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?