Illusztrációs felvétel
CoFoE: Marcinková: Erős, szolidáris és független Európai Unióra van szükségünk
Az ukrajnai események megmutatták, hogy erős, szolidáris, védekezésre képes és független Európai Unióra van szükségünk – mondta Vladimíra Marcinková, a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) keretében, Pozsonyban tartott rendezvényen.
„Az EU a béke projektje, de egy olyan szomszéddal, mint Oroszország, nem szabad elfelejteni, hogy néha a katonai erő és a felkészültség a béke fenntartásának leghatékonyabb eszköze" - mondta, és hozzátette, hogy az EU már régóta a partnereire támaszkodik a védelmi képességeit illetően.
Marcinková rámutatott az Oroszországtól való energiafüggőségre is. „Amikor legutóbb Párizsban más európai államokbeli kollégáimmal találkoztam, nagyon kritikusan szóltam arról, hogy nem vettük elég komolyan az Oroszországtól való energiafüggőségünket. És arra is rá-mutattam, hogy a mi pénzünkből is finanszírozzák az ukrajnai háborút" - tette hozzá.
Marcinková örömmel nyugtázza, hogy ma egész Európában hangoztatják a függetlenség fontosságát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.