Čislák négy kórházigazgatót menesztett

Pozsony |

<p>A nemrégiben kinevezett egészségügyi miniszter négy kórház igazgatójának menesztését jelentette be szerdán, egy sajtótájékoztató keretén belül.</p>

Besztercebánya, Nagyszombat, Poprád – ezen kórházak igazgatóinak menesztését rendelte el Viliam Čislák egészségügyi miniszter szerdán. A tárcafőnök a sajtótájékoztatón nem titkolta, hogy a leváltások hátterében az ellenzék által is kritizált kórházi étkeztetés ügye húzódik meg. Čislák elmondta, hogy a külsős cégekkel történt szerződések a minisztérium tudta nélkül köttettek meg. A tárcafőnök szerint az ötmillió euró feletti szerződéseket csak a kormány hagyhatja jóvá. „Az érintett igazgatók (Vladimír Baláž, Martin Tabaček, Jozef Tekáč – szerk. megj.) az aláírás előtt álló szerződéseket nem küldték el áttanulmányozásra.” – nyilatkozta Čislák. Hozzátette, a minisztérium nem is tájékoztatta őket, hogy ezeket a szerződéseket be kell mutatniuk. A szolgáltatási hivatal feje, Martin Senčák fogja viselni ennek a következményeit – a miniszter a következő kormányülésen javasolni fogja Senčák leváltását. A trencséni kórház igazgatója, amely intézmény szintén érintett az ügyben, már júliusban lemondott posztjáról.

Nem kerüli el a leváltást a Kassai L. Pasteur Egyetemi Kórház igazgatója, Ladislav Rosoch sem, akit a takarítással kapcsolatos közbeszerzési pályázat miatt bocsátanak el. „Megegyeztem vele, hogy lemond tisztségéről, mivel kiderült, hogy a takarítás kapcsán történt közbeszerzéskor meg lett sértve a törvény.” – zárta szavai a tárcafőnök.

Az ügy előzményéről szóló cikket ide kattintva olvashatja el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?