Chrenko: Szerződéskiegészítést írtunk alá a vereknyei lerakó felszámolása kapcsán

Milan Chrenko

A környezetvédelmi minisztérium szerződéskiegészítést írt alá a vereknyei (Vrakuňa) hulladéklerakó felszámolásáról szóló szerződéshez. A lerakó felszámolására körülbelül 40 millió euróra van szükség. Ezt Milan Chrenko, a zöldtárca vezetője közölte a kormányülés után. Az Envisan Társaság, amely több, a környezeti terhek felszámolására szakosodott céget tömörít egybe, üdvözli a módosítás aláírását.

„A kormányülésen akciótervet fogadtunk el Csallóköz számára. Múlt héten határozatot fogadtunk el, amellyel a kormány lehetővé tette, hogy folytatódjon a lerakó felszámolása. Ezt követően szerződéskiegészítést írtunk alá a konzorciummal” – mondta a miniszter, és megállapította, hogy foglalkoznak a problémával. Hozzátette: a szerződés június 30-án lejárt volna.

A hosszabbításnak köszönhetően pénzt tudnak kérvényezni a Szlovákia 2021-2027 operatív programból. „Minden intézkedést megtettünk, amit csak lehetett, bízunk benne, hogy újra beindul a munka” – mondta Chrenko.

Az Envisan Társaság az állásfoglalásában arra mutatott rá, hogy a felszámolásra szánt összeget több mint ötmillió euróval emelni kellett. Igor Polčan, a társaság elnöke egyúttal hangsúlyozta: az emelés oka Ján Budaj korábbi környezetvédelmi miniszter tétlensége, illetve a közigazgatási szervek és a nyilvánosság követelései.

„2020 tavaszán, Ján Budaj hivatalba lépése idején, már minden elő volt készítve, és csak az építkezési engedélyre kellett várni. Ezt 2021 májusában adták ki. A munkálatok azonban nem kezdődtek el, mivel a miniszter blokkolta a szanációt” – állapította meg Polčan.

A szanációs tervezet szerint a lerakatot egy kapszulába akarják zárni, azaz egy föld alatti és földfelszíni szigetelő falat építenének, majd kiszivattyúznák és megtisztítanák a szennyezett rész talajvizét. A munkálatok körülbelül három évig fognak tartani.

A régi Malom-ág (Mlynské rameno) területén, a pozsonyi Vereknye és Főrév (Ružinov) városrész határán található lerakó területe körülbelül 4,65 hektár. Itt nagyjából 120 ezer köbméternyi hulladék található, amit az 1960-as és 1980-as évek között a vegyi üzemekből szállítottak oda. Főleg növényvédő és gombaölő szerek szivárognak a talajvízbe. A szennyezés Vereknyét, Pozsonypüspökit és Főrévet érinti. A szanációs munkálatoknak még 2018-ban kellett volna elkezdődniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?