Célegyenesben: jöhet a harmadik Fico-kormány

<p>Nem lesz jobboldali koalíció, a Híd a Smerrel akar tárgyalni, az SaS ellenzékbe vonul. Mi történt és miért szombaton?</p>

Jobboldali kormány – az, ami a választások eredményeként a hét elején még valószínűnek tűnt, a hétvégén már el lett temetve. Egy héttel a választások után felgyorsultak az események, jött több váratlan fordulat is.

Fico: vesztesből győztes?

A hét elején Richard Sulík SaS-elnök nem hivatalos tárgyalásokat kezdett a kormányalakításról, a Híd és a Sieť is úgy döntött, nem fogadja el a Smer meghívását. Merthogy szerdán Robert Fico hivatalosan is megkapta Andrej Kiska államfőtől a megbízatást, amely jövő pénteken jár le.

A leendő kormány formálásában azonban eddig az SNS játssza a kulcsszerepet. Andrej Danko pártelnök a hét elején még azt mondta, 50-50% az esélye egy jobb- és egy baloldali kabinet létrejöttének. A hét közepén már úgy nyilatkozott a nacionalisták elnöke, hogy csak azzal tárgyal, akinek hivatalos megbízatása van ehhez az államfőtől.

Szombaton pedig a párt kongresszusa után Danko bejelentette: ha nem sikerül kormányt alakítaniuk a Smerrel, szakértői kabinet létrejöttét fogják kezdeményezni. Vagyis végleg elutasították a jobboldali kormánykoalícióban való részvételüket – nélkülük nem jöhet létre a Sulík-kabinet. Csakhogy a szakértői kormányt a Smer utasította el, nyomban Dankóék bejelentése után.

AZ SNS DÖNTÉSÉRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN.

Bugárék 180 fokos fordulata

Ezek után szombat este ülésezett a Híd elnöksége, amely úgy döntött: ha Fico tárgyalni hívja őket, elfogadják a meghívást. Az ok: az SNS határozata után úgysem jöhet létre jobboldali koalíció.

Bugárék már nap közben kijelentették: minden megtesznek az előrehozott választások elkerüléséért. Ez ugyanis szerintük egy még erősebb Kotleba-pártot eredményezne. 

Most tehát várnak a Smer újabb meghívójára, az elsőt ugyanis a hét elején elutasították. Hasonló fordulatra lehet számítani a Sieťnél is. Procházkáék vasárnap tartanak elnökségi ülést.

BŐVEBBEN ITT OLVASHAT A SZOMBAT ESTI HATÁROZATRÓL.

Szakadások jönnek?

Egy esetleges Smer–SNS–Híd–Sieť kormánynak 85 képviselője lenne, ez kényelmes többségnek számít (az elmúlt négy évben Ficóék 83 fős többségre támaszkodhattak). Ennyi mandátum viszont csak papíron lenne, ugyanis ha létrejönne egy ilyen kormány, Miroslav Beblavý elhagyná a Sieť frakcióját. Őt állítólag 2–4 személy követhetné még, közte talán Cséfalvay Katalin is.

A Hídból eddig nem szivárogtak ki hasonló hírek, ám a szlovák sajtóban megjelent spekulációk szerint a frakció szlovák tagjainak (Lucia Žitňanská, Ivan Švejna, František Šebej és Peter Kresák) maradása lehet kérdéses. A szombat esti döntést Bugár Žitňanskával együtt jelentette be. A magyar képviselők közül a Smerrel kapcsolatban korábban Simon Zsoltnak voltak harcosabb kijelentései.

Ha a Sieťből valóban távozik 3–5 képviselő, akkor a kormánytöbbség 80 főre olvadhat, a biztos kormányzáshoz legalább 78-79 képviselőre van szükség (elvben 76 a minimum). Ugyanakkor még nem tudni, hogyan dönt az ügyészség és a bíróság a Kotleba-féle párt betiltási javaslatáról. Ha a képviselők három hét múlva esedékes eskütétele előtt feloszlatná a szélsőséges pártot, akkor nem 76, hanem 69 lenne a minimális kormánytöbbség (a parlament ugyanis csak 136 tagú lenne a 14 kotlebás képviselő eltávolítása után).

Árulásról beszélnek

A szombati döntések után Richard Sulík SaS-elnök már bejelentette: pártjával ellenzékbe vonul. „Feltételezem, hogy a Sieť hamarosan csatlakozik, és Fico kormányt alakít. Ahogy többször is jeleztem: a döntést tudomásul vesszük, az SaS pedig az ellenzék vezérévé válik” – írta FB-falán Richard Sulík SaS-elnök.

„Bugár éppen bejelentette a választói (előre tervezett) becsapását. Tárgyalni megy a Smerrel a kormányalakításról” – kommentálta az esti döntést Igor Matovič, az Egyszerű Emberek elnöke. „Megkezdődött az oligarchák tákolmányának építése” – írta Daniel Lipšic, a Nova vezetője. „Négy év smeres kormányzás után az emberek megyefőnöknek és parlamenti erőnek választották Kotlebát. Ezért állítólag újabb négy év smeres kormányzás kell, hogy Kotleba meggyengüljön” – írta Beblavý, aki fél lábbal már kint van a Sieťből. 

Közben magyar–magyar fronton is zajlik az élet, úgy néz ki, az egyezséget itt sem lesz könnyű elérni. Részletek itt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?