Közélet

Čaputová üzent Lukasenkónak és helyretette Dankót

Zuzana Čaputová államfő értesítette Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt, hogy a meghívás a szlovák nemzeti felkelés (sznf) 75. évfordulójáról való megemlékezésre nem államfői szintről jött.
TASR

2019. június 27. 12:30

- TASR-felvétel

Čaputová ezt csütörtökön jelentette be újságírók előtt, miután a három legfőbb közjogi méltóság aláírt egy közös nyilatkozatot Szlovákia külpolitikai irányvonaláról. Lukasenkót Andrej Danko (SNS) házelnök hívta meg Szlovákiába, aki június elején járt Fehéroroszországban.

„Egy államfőt a köztársasági elnöknek kellene meghívnia”

– tette hozzá Čaputová, aki reméli, hogy a jelzése egyértelmű lesz Lukasenko számára. Emlékeztetett: az sznf-ünnepségre azoknak az országoknak az államfőit sem hívta meg, amelyeket eddig meglátogatott. Álláspontját kifejtette a parlament elnökének is. Arra a kérdésre, vajon részt vesz-e a megemlékezésen, ha Lukasenko is ott lesz, azt válaszolta, hogy biztosan részt vesz, és nem foglalkozik hipotetikus kérdésekkel.

2019. június 27. 10:28

Danko úgy hívott meg egy diktátort, hogy előtte nem egyeztetett sem Čaputovával, sem a külüggyel

Danko viselkedése azért is érdekes, mert pár órával ezelőtt ezt nyilatkozta:

„Ma egyértelműen deklaráltuk, hogy a Szlovák Köztársaság számára a legjobb hely az egységes, erős és védett Európai Unió”

– majd hozzátette: az uniónak nincs alternatívája, a kollektív biztonság szempontjából pedig a NATO a legjobb alternatíva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Epstein halálától Bill Clinton kék ruhájáig

2:1-re győzött a DAC Nyitrán

SHMÚ: Hétfőn is viharok várhatók csaknem az egész országban

Európai programot!

Két pontot elherdáltak a somorjaiak

VIDEÓ: Belecsapott a villám Danko zászlórúdjába?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?