Čaputová: Szlovákia a nagyszerű állampolgárainak köszönhetően jobb országgá válhat

caputova k

A köztársasági elnök a tegnapi, lőcsei látogatása során adott egy rövid nyilatkozatot Szlovákia állapotáról.

Első lépéseim természetesen a Szent Jakab-bazilikába vezettek, hogy újra lássam Pál mester oltárát, a polgármesterrel, illetve a régió különböző területeit képviselő emberekkel, az egészségügy, az oktatás, a szociális szolgáltatások és az egyház képviselőivel találkoztam

– mondta Čaputová.

Az államfő hozzátette, sok területen még dolgozni kell, viszont úgy gondolja, hogy Szlovákiának van esélye arra, hogy jobb ország legyen, mert nagyszerű állampolgárai vannak.

Lőcse polgármestere, Miroslav Vilkovský zárt ajtók mögött találkozott a köztársasági elnökkel, egy olyan helyiségben, ahol a városi jegyző és a közjegyző dolgozik.

Szerdán Iglón (Spišská Nová Ves) és Késmárkon folytatódik a köztársasági elnök Szepességi (Spiš) útja. Meglátogatja többek között az Embraco Slovakia vállalatot, valamint a toporci (Toporec) óvoda dolgozóival és tanáraival is találkozni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?