Čaputová szerint az RTVS megszüntetésének nincs valós oka, a leuralása a cél

caputova kp

Az RTVS megszüntetésének nincs valós oka, kivéve egyet, mégpedig a politikai ellenőrzésre való törekvést, amivel nem tudunk egyetérteni – mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Szlovák Televízióról és Rádióról szóló törvényjavaslatra reagálva.

Az államfő véleménye szerint a kulturális minisztérium törvénytervezete a közszolgálatiság fogalmának meg nem értése. „Ez annak a civilizációs térnek a meg nem értése is, amely mellett elköteleztük magunkat a totalitarizmus bukása után, és ehhez az erős és független közszolgálati média is hozzátartozik" – hangsúlyozta az államfő.

A kulturális minisztérium képviselői, és Andrej Danko, az SNS elnöke csütörtöki sajtótájékoztatójukon kijelentették, hogy az RTVS működésében tervezett változások oka az anyagi stabilitásának erősítése, valamint az a tény, hogy a közmédia több év alatt sem tudta igazolni a tevékenységével, hogy valóban közszolgálati intézmény. A törvénymódosítással nem a rádió és a televízió államosítása a kulturális minisztérium célja – hangsúlyozta Lukáš Machala, a kulturális minisztérium irodájának főtitkára.

A minisztérium gyorsított véleményezési eljárásra bocsátott törvénytervezete nem választaná ketté a közmédiát, de számos változtatást tartalmaz. Létrejönne az új műsortanács, tagjainak többségét a parlament választaná, emellett ismét bevezetnék az állammal való szerződéskötés intézményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?