Čaputová: Nem ismétlődhet meg az, ami a bazini idősotthonban megtörtént

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Egyetlen másik intézményben sem ismétlődhet meg az, ami a bazini idősek otthonában megtörtént – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök, és hozzátette, mindent meg kell tenni, hogy ez többé ne forduljon elő. A nyugdíjasotthon számos dolgozója és lakója fertőződött meg koronavírussal, és három ember belehalt a betegségbe.

„Nagyon megérintett, amikor tudomásomra jutott az eset. Nemcsak azért, mert magam is Bazinban élek, és mert a nagymamám abban az otthonban lakott egy ideig, hanem elsősorban azért, mert a legsebezhetőbb emberek estek áldozatul, és azok fertőződtek meg, akik ebben a nehéz helyzetben is odaadóan gondoskodnak róluk” – fogalmazott az államfő a közösségi hálón és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Čaputová úgy fogalmazott, a vírus láthatatlan és váratlanul csaphat le, de az emberek, ha felelősségteljesen viselkednek, odafigyelnek és fegyelmezettek, védekezhetnek ellene.

„Minden mulasztás, vagy a kötelezettségek megszegése végzetes következményekkel járhat”

– mondta az államfő.

Kapcsolódó cikkünk

Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽaNO) szerdán (április 15.) arról tájékoztatott, hogy az otthon összes lakóját és a személyzetet tesztelték, egy dolgozót kivéve, aki jelenleg betegszabadságon van.

„A 62 alkalmazott közül eddig kilenc tesztje lett pozitív” – mondta, és hozzátette, még nincs meg miden eredmény. A fertőzött alkalmazottak házi karanténba kerültek. A 93 lakó közül 55 fertőződött meg, 32 minta negatív, hat eredményre még várnak. A nyugdíjasotthon 17 lakóját kórházban ápolják.

A bazini idősotthon szombat (április 11.) óta vesztegzár alatt van, a ház körül biztonsági körzetet jelöltek ki. A miniszter felszólította az ilyen létesítmények alkalmazottait, ha azt gyanítják, hogy megfertőződtek, ne menjenek dolgozni, kérjék a koronavírus-teszt elvégzését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?