A bazini idősotthont elzárták a külvilágtól.
Hibás lehet a bazini idősotthon vezetősége is
Egyelőre nem tudni pontosan, ki fertőzte meg a bazini idősotthon lakóit – egy alkalmazott ugyan járt külföldön, de miután hazatért, házi karanténba vonult, és saját költségére teszteltette is magát. A kormányfő mégis az ott dolgozók között keresi a bűnöst, akik visszavonásig nem hagyhatják el az intézményt. A polgármester feljelentést tett az ügyben.
„Önök szerint milyen büntetés lenne igazságos egy olyan ember számára, aki időseket gondoz egy otthonban, és eltitkolja, hogy például Olaszországban töltötte a szabadságát?” – tette fel a kérdést Igor Matovič miniszterelnök a közösségi oldalán, amikor kiderült, hogy a bazini idősotthonban 48 személyt koronavírussal diagnosztizáltak. A kormányfő arra figyelmeztetett, ne hagyjuk, hogy az eddig elért eredményeket olyanok rontsák, akik azt hiszik, ez a járvány a hétköznapi influenzával azonos.
Matúš Vallo pozsonyi főpolgármester elutasítja, hogy mediálisan keressék a bűnöst az idősotthon alkalmazottai között.
„Az ő munkájuk és minden elfogadott intézkedés ellenére sem leszünk sikeresek, ha nem teszteljük az intézményekbe érkező új ügyfeleket, valamint azokat, akik kórházból térnek vissza az otthonokba”
– írta Vallo a közösségi oldalán. Hozzátette, az alkalmazottakat rendszeresen és célirányosan tesztelni kellene.
Nyomozás indul
Bazin polgármestere, Igor Hianik arról tájékoztatott, hogy a városban tegnap megkezdődött egy nagyobb tesztelés: a városi rendőröktől, szociális intézmények és éjszakai melegedők alkalmazottaitól vesznek mintát. Kérvényezni fogja egy mobil tesztelőegység elhelyezését a városban, mivel az érintett idősotthon dolgozóinak többsége helyi lakos. Azt azonban leszögezte, hogy a városhoz tartozó szociális intézményekben eddig nem ütötte fel fejét a fertőzés. A nyugdíjasotthonban talált fertőzöttek miatt pedig ismeretlen tettes ellen tett feljelentést gondatlan veszélyeztetés gyanújával.
„Kaptam egy e-mailt, amelyhez csatoltak egy levelet, mely az intézmény vezetőinek hanyagságáról szólt, holott a személyzet március 21. óta többször is figyelmeztetett arra, hogy néhány páciens állapota folyamatosan romlik. A levélben néhány szabálysértésről, valamint egy páciens haláláról is szó volt”
– tudatta Bazin város honlapján Hianik.
Teljesen elszigetelve
Az érintett idősotthont és annak környékét teljesen karantén alá helyezték. Az alkalmazottak nem mehetnek haza, akik éppen nem dolgoznak, egy elszigetelt részben pihennek. A fertőzötteket elkülönítették az egészséges lakóktól. A rendőrség körbekerítette a környéket.
Az idősotthonban különösen veszélyes a koronavírus, mivel a legveszélyeztetettebb korosztályt támadja meg. Ugyanezt tapasztalhatták Olaszországban és Spanyolországban, és a múlt héten két budapesti idősotthonban. Müller Cecília magyar tiszti főorvos szerint a Pesti úti otthonban 204 fertőzöttet találtak, közülük tízen már elhunytak.Hétfőn a bazini intézmény 43 páciensénél és öt alkalmazottjánál igazolták a koronavírus jelenlétét, folyik a többi 36 ott dolgozó és kilenc páciens tesztelése. Az idősek közül 12-t a pozsonyi egyetemi kórházban ápolnak, egynek lélegeztetőkészülékre van szüksége.
Eddig összesen 835 embernél igazolódott be a koronavírus jelenléte. A miniszterelnök elmondta, hat további roma telepen is találtak fertőzöttet, de konkrétumokat nem árult el. A betegek közül összesen négy személynek van szüksége lélegeztetőkészülékre, és négyen igényelnek intenzív ápolást. Az országban eddig 113-an gyógyultak meg, közülük 33 szorult kórházi ellátásra.
(szh, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.