Čaputová lerótta kegyeletét Ján Langoš emléke előtt

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő hétfőn a fővárosban tett sétával emlékezett meg a beiktatása első évfordulójáról. Séta közben lerótta kegyeletét Ján Langoš emléke előtt is. Erről a közösségi hálón tájékoztatott.

Čaputová elmondása szerint most is kedvesen fogadták őt az emberek az utcán, akárcsak egy éve.

„Megkoszorúztam Ján Langoš disszidens, politikus, a Nemzeti Emlékezet Intézete alapítójának mellszobrát is, aki részt vállalt az információkhoz való szabad hozzáférést lehetővé tevő törvény megalkotásában is. Ján Langoš egész életében a totalitárius rendszerek ellen harcolt, amelyek a mi országunk 20. századi történetére is rányomták a bélyegüket. Nem akarta, hogy a múlt feledésbe merüljön”

– hangsúlyozta Čaputová.

Az államfő emlékeztetett, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) már 17 éve működik. „Ha sokan nem kívánt gyermekként bántak is vele, az ÚPN továbbra is közvetíti az ő (Langoš – a szerk megj.) gondolatait is” – zárta az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?