Čaputová kinevezte Keketit a sport- és idegenforgalmi minisztérium élére (FOTÓK)

Dušan Keketi

Zuzana Čaputová államfő pénteken kinevezte Dušan Keketit idegenforgalmi és sportminiszternek, az új minisztérium február 1-jével jön létre.

Keketi eddig idegenforgalomért és sportért felelős kormánybiztos volt, korábban pedig a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér vezérigazgatója, valamint a szliácsi repülőtér ügyvezető igazgatója. Előtte az Eximbank vezérigazgatói posztját is betöltötte.

Az államfő később kijelentette, a közpénzek felhasználását tekintve legalábbis vitatható az új minisztérium létrehozása. „Egyáltalán nem akarom megkérdőjelezni az idegenforgalom vagy a sport fontosságát az ország számára, és azt is elfogadom, hogy a kormánynak joga van ilyen döntést hozni, és nem sérti az alkotmányt sem. Ezért sem emeltem kifogást a törvénycsomag ezen része ellen az Alkotmánybíróságon. De én nem hoznék létre külön minisztériumot erre a célra” – tette hozzá az államfő.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?