Čaputová kedden készül elfogadni Sólymos lemondását

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő kedden (január 28.) készül elfogadni Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter lemondását. A TASR hírügynökséget Martin Strižinec, az államfő szóvivője tájékoztatta hétfőn.

Elképzelhető, hogy Sólymos helyét Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter veszi át, aki a választásokig vezetné a zöldtárcát. Az elnök asszony még tárgyalni fog a témában Peter Pellegrini (Smer) kormányfővel.

Sólymos azután nyújtotta be a lemondását, hogy egy Pozsony központjában lévő ázsiai étteremben január 22-én összetűzésbe került az ottani alkalmazottakkal. A rendőrök őt és a testvérét is őrizetbe vették, majd a szükséges intézkedések elvégzése után elengedték őket. A rendőrség az incidenssel összefüggésben garázdaság és rongálás ügyében indított eljárást.

Sólymos a 2016-os parlamenti választások után állt a környezetvédelmi tárca élére. Korábban frakcióelnök volt, a környezetvédelemmel addig nem foglalkozott. Bár a Kuciak-gyilkosságot követően, 2018. március 15-én a kormány lemondott, Sólymos továbbra is környezetvédelmi miniszter maradt. Emellett miniszterelnök-helyettes is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?