Čaputová: Folytatni kell az orvosok béremeléséről szóló tárgyalásokat

čaputová k
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő elkerülhetetlennek tartja az orvosok béremeléséről szóló további tárgyalásokat. Ezt a pozsonyi Mokrohájska utcai Összevont Iskola tanévnyitóján közölte.

Az egészségügyben szerinte nagyon kellemetlen helyzet állhat elő. „Olyan körülményeket kell biztosítani, amelyek arra fogják ösztönözni az embereket, hogy az egészségügyben maradjanak, illetve hogy az egészségügyben kezdjenek el dolgozni” – állapította meg.

Igor Matovič (OĽaNO), a pénzügyi tárca vezetője múlt héten arra figyelmeztetett, hogy már nem tervez további tárgyalásokat az orvosok béremeléséről. Szerinte nagyon jó ajánlatot kaptak. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő jelezte, hogy az egészségügyi tárca dolgozik az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló törvényen. Az év végéig el akarják fogadni. Az ezzel kapcsolatos vitákra pedig eddig van lehetőség.

Matovič augusztusban mutatta be a kórházi orvosok béremeléséről szóló javaslatot. A szakvizsga előtt álló orvosok esetében a minimálbér szorzója az átlagbér 1,25-szöröséről ennek 1,4-szeresére nőne. A szakvizsgával rendelkező orvosok esetében a szorzó nem változna. Ugyanakkor a fizetések mindkét esetben a ledolgozott évek számától is függenének.

Peter Visolajský, az orvosszakszervezet vezetője a Kormányhivatalban folytatott utolsó tárgyalás után azt közölte: a tömeges felmondáson kívül nincs más lehetőség. Mint elmondta: a kormány az orvosszakszervezet több követelésével kapcsolatban még mindig nem mutatta be a megoldást. Szerinte a béremelés önmagában nem oldja meg az egészségügy problémáit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?