Čaputová: A választás törvényes és demokratikus volt

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő a szombaton tartott előre hozott parlamenti választás eredményére reagálva kijelentette, a szavazás törvényesen, demokratikusan zajlott. 

Čaputová örömét fejezte ki azt illetően, hogy a szavazás törvényességét mostanra senki sem kérdőjelezi meg annak ellenére, hogy a választás előtt még voltak, akik ettől tartottak – utalva ezzel a Smer és Republika választás előtt tett kijelentéseire, amelyben egy esetleges szavazathamisítás veszélyeire figyelmeztettek.

Az államfő köszönetet mondott a magas részvételért. „A parlamenti választáson viszonylag magas volt a részvétel, így annak eredményei is jobban tükrözik a társadalom véleményét, hangulatát és értékrendjét” – tette hozzá.

Čaputová hozzáfűzte, minden parlamenti választás után a társadalom egy része elégedett, egy része pedig csalódott. Azt mondta, érti egyes állampolgárok félelmeit, és hangsúlyozta, az új kormány legfontosabb feladata az lesz, hogy minél inkább tompítsa a társadalmi ellentéteket. „Az újonnan felálló kormány egyik legfontosabb feladata a társadalmi ellentétek lehetőség szerinti visszaszorítása lesz. Mert a társadalmi harmónia messze meghaladja a választások horizontját. A választások elsősorban a legitim államigazgatás eszközei. Ugyanakkor az a fajta irányítás, amely végső soron a közösség építéséhez és megerősítéséhez vezet, nem pedig annak felbomlásához” – mondta.

Az államfő hétfő délután találkozik Robert Ficóval, a Smer elnökével, akit kormányalakítással bíz meg.

„Az Alkotmányból eredő szokásjog alapján Szlovákiában annak a pártnak az elnöke kap kormányalakítási megbízást, aki a legtöbb szavazatot szerezte a választáson. Az államfő feladata, hogy tiszteletben tartsa a választók akaratát, egyúttal biztosítsa az alkotmányos intézmények működését” – jelentette ki az államfő. „A felálló kormány egész Szlovákia kormánya lesz, tehát az összes állampolgárt kell szolgálnia” – hangoztatta. Bízik benne, hogy a választás eredménye nem módosítja a társadalmi berendezkedést és az igazságos, demokratikus állam kialakítására vonatkozó közös igyekezetet.

Hozzáfűzte, az elkövetkező napokban kiderül, mely pártok képesek parlamenti többséget kialakítani, és ezzel koalíciós kormányt létrehozni. „Minden választás győztese képvisel egy bizonyos választói közeget, a többi választópolgár akaratát pedig az ellenzéki pártok a parlamentben. Éppen ezért a kormányalakítással nem ér véget a többi párt feladata, ellenkezőleg, megkezdődik a nagyon fontos ellenőrzői szerep betöltése úgy a kormány, mint az intézmények irányába” – jegyezte meg.

Čaputová hétfőn nemcsak Ficóval, hanem Michal Šimečkával, a Progresszív Szlovákia elnökével, kedden pedig Peter Pellegrinivel, a Hlas elnökével is találkozik. A

következő napokban más pártelnökökkel is találkozik az államfő.

(Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?