Čaputová: Be kell vonni a következő generációkat a klímaválság megoldásába

Zuzana Čaputová

Nem beszélhetünk a klímaválság megoldásáról anélkül, hogy bevonnánk a következő generációkat – jelentette ki kedden az ENSZ egyiptomi klímacsúcsán (COP27) Zuzana Čaputová államfő. A sikeres ökológiai átalakítás egyik alapfeltétele az államfő szerint, hogy teljes mértékben az iskolai tananyag részévé váljon.

A klímaválság és az oktatás kérdésének külön beszélgetést szenteltek a résztvevő államok vezetői Sarm es-Sejkben, melyen a szlovák államfő is részt vett. Emellett Zuzana Čaputová Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és John Kerryvel, az amerikai elnök klímaváltozási küldöttével is tárgyalt az energetikai válság megoldásáról és Szlovákia szempontjairól. William Ruto kenyai elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésén a klímavédelemmel kapcsolatos szlovákiai vállalkozók befektetési lehetőségei kerültek szóba. „Szlovákia régóta együttműködik Kenyával, fejlesztési segítséget nyújtunk, és úgy tűnik, van érdeklődés a szlovákiai megoldások és vállalkozói tapasztalatok iránt a zöld átmenetben és az elektromobilitásban” – jelentette ki az államfő.

Čaputová közölte, Szlovákia továbbra is kész segítséget nyújtani Kenyának, mert a klímaválságot és a biztonsági kihívásokat csak közösen lehet kezelni.

Az államfő a COP27 csúcson mondott beszédében is emlékeztetett, hogy Szlovákia részt vesz európai, ázsiai és afrikai zöld fejlesztési programokban, például Kenyában 16 ezer gazdát támogatott egymillió kesu fa kiültetésével.

A klímakonferencia második napján a szlovák államfő megbeszélést folytatott kis óceáni szigetek vezetőivel is. Ezekben az államokban már konkrétan érzékelhető a klímaváltozás: a tengerszint emelkedése miatt eltűnés fenyegeti területeiket. „Ezeket a dolgokat is nagyon fontos látni és hallani az ilyen klímakonferenciákon” – hangsúlyozta az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?