Čaputová: Az elmúlt év volt az egyik legnehezebb

Zuzana Čaputová

Mind közül az egyik legnehezebbek volt az elmúlt év – mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a TASR hírügynökségnek abból az alkalomból, hogy négy éve lépett hivatalba. Mandátumának utolsó évében úgy fogalmazott, folytatni akarja a kulturált, tisztességes és nem megosztó politikán alapuló közszolgálatot.

„Az ukrajnai háború, az energiaválság, a rekordszintű infláció mind olyan helyzetet teremtett, amely mindenkit érintett, komoly döntésekre és válaszokra volt szükség. Ráadásul e válságokkal egy időben politikai válság is volt, ami a kormánykoalíció összeomlásához és az előrehozott választásról szóló megállapodáshoz vezetett” – mondta Čaputová.

Az előrehozott parlamenti választás időpontjával kapcsolatban elmondta, a szeptemberi dátumot a parlament jelölte ki. „Többször is elmondtam a nyilvánosság előtt, hogy én a korábbi, júniusi időpontot részesítem előnyben” – ismételte meg az államfő.

Szavai szerint az elnök asszony nem bánta meg, hogy nem nevezett ki korábban ügyvezető kormányt. „Ez egyrészt lehetővé tette Eduard Heger kormányának, hogy meghozzon olyan intézkedéseket, amelyeket az ügyvivő kormány abban az időben nem tudott volna, másrészt ez a kormány akkor lépett hivatalba, amikor nem volt más alkotmányos lehetőség. Ez hozzásegítette, hogy a közvélemény és a politikai spektrum nagyobb része elfogadja” – fogalmazott.

„A választási kampány és az új kormány megalakításának nehéz hónapjai állnak előttünk. Aktívan részt fogok venni abban, hogy a folyamat demokratikus és tisztességes legyen” – mondta Zuzana Čaputová a TASR hírügynökségnek.

Arra a kérdésre, hogy indul-e újra az államfői tisztségért, az elnök asszony nem válaszolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?