Čaputová állami kitüntetésben részesítette Joan Baez amerikai énekesnőt, aktivistát

Zuzana Čaputová Joan Baez

Zuzana Čaputová államfő Fehér Kettőskereszt Érdemrend III. fokozatával tüntette ki Joan Baez amerikai énekesnőt, aktivistát a szlovákiai emberi jogok és szabadságjogok védelme terén való kiemelkedő hozzájárulásáért.

Čaputová a kitüntetést az Egyesült Államokban tett munkalátogatása során, Szlovákia tiszteletbeli konzuljának San Francisco melletti székhelyén adta át.

Baez aktívan felszólalt politikai és társadalmi kérdésekben, harcolt a faji szegregáció ellen, és tiltakozott a vietnami háború ellen. Nem volt közömbös számára a cseh és szlovák művészek és disszidensek sorsa sem, legyen szó az üldözött Plastic People of the Universe együttesről vagy a Charta ´77 aláíróiról, köztük Václav Havelről. Baez 1989-es pozsonyi koncertjén tett gesztusa, amellyel a kommunista Csehszlovákiában elkövetett emberi jogi jogsértésekre hívta fel a figyelmet, közismertté vált.

2008-ban fellépett a trencséni Pohoda zenei fesztiválon. 2009-ben Havel meghívására Prágában lépett fel a bársonyos forradalom 20. évfordulóján. Pozsonyba 2014-ben és 2018-ban is visszatért. Juraj Benetin énekessel együtt énekelték a szlovák himnuszt. Támogatta a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolását követő tüntetéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?