Čaputová aláírta: Továbbra is tilos a kettős állampolgárság

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő hétfőn aláírta az állampolgársági törvény módosítását, mely a szlovákiai magyaroknak továbbra sem teszi lehetővé, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot, ugyanis a jogszabályban van egy feltétel, amely szerint legalább öt évet kell külföldön élni, hogy büntetlenül fel lehessen venni az adott ország állampolgárságát.

A köztársasági elnök ennek ellenére nem találta alkotmányellenesnek az aktuális módosítást, amely véleménye szerint enyhíti a 2010-ben elfogadott jogszabály negatív következményeit. Čaputová egyébként üdvözölné, ha tovább enyhítenék a tiltást. „A Szövetség sajnálatát fejezi azzal kapcsolatban, hogy a köztársasági elnök aláírta a szlovákiai magyarokat diszkrimináló állampolgárságról szóló törvényt” – közölte a párt kedden. Arra is emlékeztettek, kérték az államfőt, ne írja alá a jogszabályt, hanem kérje ki az Alkotmánybíróság véleményét, de ezt Čaputová figyelmen kívül hagyta. „Sőt, válaszra sem méltatta” – teszik hozzá. Úgy látják, az államfőt terheli a felelősség, mivel elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy a kettős állampolgárság tiltásának kérdését tisztázza. A Szövetség ezzel azt látja bizonyítottnak, hogy a szlovák politikusok számára nem fontosak azok a magyar szavazók, akik rájuk adták a voksukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?