Čaputová: A válság megmutatta, hogy felül kell vizsgálni az oktatási rendszert

Zuzana Čaputová

A válság megmutatta, hogy az oktatási rendszer alapos újraértékelésére van szükség – fogalmazott pénteken a parlamentben elmondott országértékelő beszédében Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Kiemelte egyebek között a pedagógusok szerepét, akik a járvány idején megtalálták a módját a hatékony oktatásnak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden gyereknek azonosak az esélyei, ez nagyban függ a családok anyagi helyzetétől.

Az államfő szerint a járvány okozta helyzetben kiderült, hogy nem kell félni a változásoktól, ha azok szükségesek a korszerű oktatáshoz, és a különbségek felszámolásához.

Az elnök szerint az iskolák bezárása után a szülők megtapasztalhatták, hogy a pedagógusoknak egyáltalán nincs könnyű dolguk, és ezek után talán jobban tudják majd értékelni a tanítók munkáját. „Láthatták, mi mindent tanulnak a gyerekek az iskolában, köztük sok olyasmit is, amire egyáltalán nincs szükségük” fogalmazott az elnök.

Čaputová elismerését fezezte ki a rátermett és elkötelezett tanároknak, akik sokszor az akadályok ellenére is megtalálták a módját a hatékony tanításnak, és átvették a gyerekekkel a tantervben előírt agyagot. Hangsúlyozta, a válság idején bebizonyosodott, hogy a családok anyagi helyzete nagyban befolyásolja a gyerekek esélyeit. „Ha nem oldjuk meg ezt a problémát, a különbségek tovább mélyülnek" - figyelmeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?