Čaputová a társadalom egyesítésének fontosságát hangsúlyozza

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő a társadalom egyesítésének, valamint az állami intézményekbe vetett közbizalom erősítésének fontosságát hangsúlyozta egy pénteken közzétett bejegyzésben.

Az Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő diplomamunkájával kapcsolatban kialakult vita Čaputová szerint elmélyítette a társadalmi megosztottságot, és egy hibás diagnózist szült, miszerint vannak azok, akik ellenzik, és azok, akik támogatják a maffiát.

Ez a diagnózis Čaputová szerint nem veszi figyelembe azokat, akiknek más arról az elképzelésük, hogy mi a helyes, és hogy a hatalmat ideiglenesen birtoklóknak hogyan kellene viselkedniük egy ilyen helyzetben. Az elnök asszony szerint nem kevés emberről van szó, ami érthető is a választások előtti nyilatkozatok fényében. Hozzátette: ezért is fontos, hogy pusztán azért, mert világos magyarázatot kértek, és legitim elvárásaik voltak, ne vádolják őket a maffia támogatásával.

A jelenlegi kormánynak az államfő szerint jó programja és komoly ambíciói vannak, elsősorban ami a korrupció elleni harcot illeti. „Őszintén kívánom, hogy sikerüljön teljesíteni ezeket” – zárta Čaputová.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?