Čaputová: A kormánynak nem szabad formaságnak tekintenie a kormányprogramot

Zuzana Čaputová Eduard Heger
Pozsony |

A kormánynak nem szabad puszta formaságnak tekintenie a kormányprogramot. Az új kormányprogram teret ad a kormánynak arra, hogy az egy éve tartó járvány után az ország valós helyzetéhez igazítsák a dokumentumot. Zuzana Čaputová köztársasági elnök erre szólította fel a kinevezés után az új kormánykabinetet. Az államfő megjegyezte, hogy a múltbeli nézeteltéréseket az együttműködésnek, a kölcsönös tiszteletnek és a békének kell felváltania. Az államfő rámutatott: ezt várja a lakosság Eduard Heger (OĽaNO) új miniszterelnöktől.

Čaputová emlékeztetett arra, hogy az alkotmány értelmében az új kormánynak 30 napon belül be kell mutatnia a kormányprogramot, amelyben reagálhat az aktuális társadalmi és gazdasági problémákra. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a helyreállítási terv értelmében módosítsák a dokumentumot. „Az elkövetkező években milliárdok érkezhetnek az Európai Unióból Szlovákiába, ami nemcsak a válság következményeinek felszámolásában segíthet, hanem abban is, hogy megszüntessük kiszolgáltatottságunk és gyenge ellenállóképességünk okait” – mondta Čaputová.

Ráirányította a figyelmet azokra az emberekre is, akik a legtöbbet vesztették a világjárvány miatt, és akik a túlélés küszöbére sodródtak. Szerinte a válság megmutatta, milyen nagy szükség van a mentősök, az ápolók és a gondozók munkájára.

Čaputová szavai szerint tartozunk a gyerekeinknek, hiszen ők érezték meg leginkább a válság hatását az oktatásban, és megérdemlik a pozitív változást. Tartozunk az időseknek is, akik hosszú hónapok óta nem találkozhattak a szeretteikkel, de a kultúra területén és a szolgáltatásban dolgozóknak is, akik nem folytathatták a munkájukat. Az államfő szerint segíteni kell mindazoknak, akik nem kaptak támogatást.

Az államfő úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy Heger új megközelítéssel és új energiával fog kormányozni, és a kormány olyan hatékonyan fog működni, mint az a végrehajtó hatalom legfelsőbb szervétől elvárható. A köztársasági elnök szerint az, hogy a koalíciónak négy hét után sikerült megállapodásra jutnia, még csak a kezdet. „A négypárti koalíció munkája akkor lesz eredményes, ha a kormány olyan lépéseket tesz, amelyek segítik az országot és lakosságot” – mondta Čaputová. Hozzátette, az empátia fontos jellemzője lesz a következő kormányzati időszakának, a kulcsszó pedig a megújulás lesz.    

„Az ország járvány utáni helyreállítása és a lakosság bizalmának visszaszerzése a legfontosabb” – jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?