Čaplovič béremelést ígér

Pozsony |

<p>Megint elővett egy ígéretet az oktatásügyi miniszter. Dušan Čaplovič hátfőn azt mondta: arra fog törekedni, hogy 2014-ben emelkedjenek a pedagógusok és az oktatásügyi szakalkalmazottak fizetései, méghozzá a bértáblákon keresztül.</p>

A miniszter ezt egy konferencia után mondta, melynek témája az oktatásügy helyzetéről és céljairól készült jelentés volt. Hogy konkrétan mekkora emelést akar kiharcolni, arról nem beszélt. „Először is az alap- és középiskolás tanárok fizetését kell megemelni” – mondta a tárcavezető.

A megbeszélésen jelen volt Pavel Ondek is. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a hazai oktatásügyben minden más változásnál előbbre valóatanárok bérének emelése, további eredményeket szerinte csak ezután várhatunk. „Egyesek azt mondják, az iskolák hálózatát kell átalakítani. Ez viszont a múltban már lezajlott”– tette hozzá. Az említett konferenciával egy időben zajlott az ellenzéki Népi Platform pártjainak kerekasztal-beszélgetése az oktatásügyről. A résztvevők egyetértenek abban, hogy Čaplovič alkalmatlan a miniszteri posztra, mondta Miroslav Beblavý. Arról viszont nem döntöttek, kezdeményezzék-e a miniszter leváltását, tette hozzá az SDKÚ képviselője. „Félő, hogy az effajta személyeskedés elvonná a figyelmet a vita lényegéről” – állítja Beblavý.  Jövő kedden tiltakozó akciót tartanak a tanárok a parlament előtt. A szakszervezet 5000 résztvevőre számít. Ebben a helyzetben nem lenne ésszerű Čaplovič leváltását kezdeményezni, véli Érsek Árpád. „Néhány hónap múlva látni fogjuk, mik a reakciók a jelentésre, és azok alapján döntünk” – mondta a Híd képviselője. A Népi Platform politikusai megegyeztek, hogy nyár végére kidolgoznak egy átfogó oktatásügyi reformtervezetet. (vps, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?