Bugár: Törökországnak szembe kell néznie a múltjával

Pozsony |

<p>Törökország belépésének az Európai Unióba az az egyik feltétele, hogy szembenézzen a múltjával - jelentette ki Bugár Béla, a Híd elnöke, aki szerint Ankarának el kellene ismernie a száz évvel ezelőtti örmény népirtást.</p>

Bugár szerint ugyanakkor kétséges, hogy ennek a lépésnek a szükségességét felismerik-e az EU képviselői is. Ha viszont Törökország bevezeti a halálbüntetést, biztosan nem léphet be az EU-ba. Bugár pozitívan ertékelte, hogy a szlovák parlament 2004-ben elítélte a népirtást, rámutatva: néhány állam a mai napig nem ismeri el azt. "Ha egy nagy múltú nemzet elfelejti a történelmét és nem tanul belőle, akkor jövője sem lesz" - mondta Bugár. A Híd elnöke annak a küldöttségnek a tagjaként látogatta meg a héten Örményországot, melyet Andrej Danko házelnök vezetett. Danko a szlovák parlament első elnöke, aki hivatalosan ellátogatott ebbe az országba. A parlamenti delegáció tagjai találkoztak az örmény politikai vezetőkkel és megkoszorúzták az örmény népirtás jereváni emlékművét is, majd ellátogattak a népirtás múzeumába.  Danko nem fél attól, hogy Szlovákia hozzáállása a népirtáshoz megrontaná a szlovák-török kapcsolatot. "Azért mentünk Örményországba, hogy tisztelegjünk az áldozatok előtt és megemlékezzünk arról az eseményről, amely óriási szenvedést okozott a helyi keresztényeknek. Az örmény a szlovákhoz hasonló lélekszámú nemzet, mentalitásunkat tekintve is közel állunk. Mi is szenvedtünk az Oszmán Birodalomtól 1526 után" - mondta Danko, aki javasolta egy kiállítás létrehozását az örmény népirtásról. Oľga Nachtmanová (Smer) szerint pedig az iskolákban is tanítani kéne ezt az eseményt a szélsőségesség megelőzése keretében.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?