Bugár: későn jön Csáky tárgyalási ajánlata

Pozsony |

<p>Későn jön Csáky Pál MKP-elnök azzal az ajánlattal, hogy tárgyalni akar a párt frakciójából kilépett, de pártttagságát megtartó három képviselővel. Ezt egyikük, Bugár Béla, a magyar párt volt elnöke véli így. Bugár a SITA hírügynökségnek elmondta, Csáky két héten keresztül nem jelentkezett. Arra is figyelmeztetett az MKP előző vezetője, hogy ő, Gál Gábor és A. Nagy László ("hármak") megszakította a pártvezetéssel folytatott tárgyalásokat, mert Csáky mást mondott nekik és a nyilvánosságnak.</p>

Bugár vasárnap sem kommentálta az azzal kapcsolatos információkat, hogy állítólag új politikai pártot akarnak létrehozni. Az MKP székházában az EP-választás utáni fogadáson olyan hírek terjedtek, hogy a jövő héten jelentik be a pártalakítást. Csáky közben közölte, igyekszik felhívni Bugárt, hogy beszéljenek a párton belüli helyzetről.
Bugár örül annak, hogy az MKP két mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson, de visszautasítja azokat a vádakat, melyek szerint a "hármak" ártottak az MKP választási kampányának. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 16 százalékot szerző SDKÚ-DS-nek is két mandátuma lesz, mint az MKP-nak. "Ha az MKP képviselői nem beszéltek volna új párt létrejöttéről, ha Duray Miklós és Szigeti László nem riogatták volna a választókat, talán több százalék is lehetett volna, de három képviselői hely nehezen" - nyilatkozta Bugár a SITA hírügynökségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?