Bugár és Kaliňák a munkanélküliségről

Pozsony |

<p>A Híd &nbsp;támogatja az SDKÚ-DS-nek azt a kezdeményezését, hogy a parlament soron kívüli ülésszakon tárgyaljon a növekvő munkanélküliségről &ndash; erősítette meg a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában Bugár Béla pártelnök.</p>

 

A Híd vezetője hozzátette, hogy erről közös megállapodás is született. Vitapartnere, Róbert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter szerint az ellenzéknek tudatosítania kell, hogy a saját múltjából örökölt problémáról van szó. „Az ellenzék nem újonc, nem most jött” – mondta, összehasonlítva a mostani ellenzék kormányzása idején uralkodó helyzetet a jelenlegivel. Hangsúlyozta, idén januárban ötezerrel kevesebbel emelkedett az állástalanok száma, mint egy évvel ezelőtt, amikor még Iveta Radičová kormánya volt hatalmon. Kaliňák úgy véli, a vállalkozók nagyobb profitszerzési lehetőségeit szorgalmazó jobboldali ellenzékkel szemben a Smer-SD azt akarja, hogy a tényleges értékteremtő munkát végző alkalmazott nagyobb mértékben részesüljön a haszonból. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?