Bugár és Čaplovič csörtéje a sztrádaépítésről

Pozsony |

<p>Ha keletről kezdték volna építeni, már elkészült volna a D1-es autópálya, mert akkor a pozsonyiak nagyon nyomták volna a dolgot - ezt, a Kelet-Szlovákiában hallott elméletet idézte a Szlovák Rádió szombati politikai vitaműsorában Bugár Béla.</p>

A Híd elnöke emlékeztetett, hogy a kormány 2010-re ígérte a Pozsony-Kassa sztráda befejezését, de ezt az ígéretét nem tartotta be, s már nem is fogja. A politikus szerint a keleti régiónak nagyobb segítséget jelentene a Kassa-Miskolc autópálya megépítése, ami anyagi szempontból is kevésbé nhéz feladat.

Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes, a Smer-SD alelnöke azt mondta, ő is jár keletre, sőt, valószínűleg gyakrabban, mint Bugár. Ő az ottani emberektől azt hallja, hogy ha 1998-ban nem állt volna le az építés, már egészen Kassáig kész lenne a D1-es, sőt építhetnék a folytatását is Felsőnémeti (Vyšné Nemecké) és Miskolc felé.

A Kassa és Miskolc közti összeköttetésről megjegyezte, hogy magyar oldalon nem készült el a gyorsforgalmi út, majd feltette a kérdést, minek gyorsan megépíteni a határig, ha onnan - magyar területen - már csak lassabban lehet haladni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?