Bugár: Biztosan tárgyalni hívjuk majd az MKP-t

<p><span style="font-size: 12px;">Bugár Béla, a Híd elnöke hétfőn dél körül fejezte be tárgyalását Andrej Kiska köztársasági elnökkel. Bugár elmondta, a Híd még nem tárgyalt a Smerrel a lehetséges koalícióról, de leülnének majd az MKP-val is egyeztetni.</span></p>

A Híd elnökét az államfővel való tárgyalás után szólították meg az újságírók. Bugár Béla a nyilatkozatában felvetette annak lehetőségét, hogy a jobboldali pártok az irányú elhatározása, kivel kormányoznának és kivel nem, még változhat. A Híd elnöke ugyanakkor már korábban kijelentette, hogy a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) nem szeretnének közös koalíciót alkotni.

Predseda Mostu-Híd Béla Bugár po stretnutí s prezidentom Andrejom Kiskom

Közzétette: Aktuality.sk – 2016. március 7.
 Arra a kérdése, hogy tárgyalt-e már Robert Ficoval, Bugár azt válaszolta, hogy nem egyeztetett még a Smer elnökével. Bugárnak azt a kérdést is feltették, hogy mi a rosszabb számukra, ha a Smer kormányoz, vagy ha a Híd olyan koalícióba lép, amelyben az SNS-is helyet foglal. A pártelnök így válaszolt: "Nem azon gondolkodunk, hogy mi a rosszabb nekünk, hanem, hogy mi a rosszabb Szlovákia számára. (...) Ezt jelen pillanatban is vizsgáljuk"- mondta Bugár. Amikor az SaS-re, és a liberálisok vezetőjére terelődött a szó, Bugár kiemelte, hogy Richard Sulík nem a barátja, hanem politikai utastársa. Az MKP-val is beszélni szeretnének A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a magyarok szavazataiért versengő két párt, a Híd és az MKP vajon tárgyalásokat kezd-e majd az esetleges előrehozott választások előtt.  Bugár az MKP-val való tárgyalásról azt mondta, hogy korábban már lefektették, csak a választások után tárgyalnak az MKP-val. Most, hogy megtörtént a voksolás, biztosan egyeztetnek majd az MKP-val, magyarázta a Híd elnöke. Azt viszont elutasította, hogy egyesülne a két párt, inkább az együttműködés lehetőségét hangsúlyozta. (czg)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?