30 év elteltével Szlovákia a fejlett, sikeres demokratikus országok közé tartozik – jelentette ki Ján Budaj (OĽaNO) megbízott környezetvédelmi miniszter. „Csehország és Szlovákia szétválásakor egyetlen csepp vér sem folyt” – emelte ki a miniszter.
Budaj: 30 év után a fejlett, demokratikus országokhoz tartozunk
Hozzátette, kevés példa van ilyen békés szétválásra a történelemben. „Annak ellenére, hogy véget ért a közös államban való együttélésünk, Szlovákia és Csehország továbbra is nagyon közel áll egymáshoz, a legközelebbi partnerek vagyunk” – tette hozzá.
Budaj szerint a csehek és a szlovákok közös állama arra a történelmi hazugságra épült, hogy tulajdonképpen egy nemzetről van szó, holott más-más fejlődésen mentek keresztül. „A szétváláshoz nagy mértékben hozzájárult a totalitárius időszak erős hatalmi centralizációja is, ami a szlovák oldal számára nehezen volt elfogadható” – jegyezte meg Budaj. Mindemellett a szétváltást elsősorban az akkori kormányzati garnitúrák politikai döntésének tartja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.