Borsányi a KDSZ-ről: nem tudjuk, kik ezek

Pozsony |

<p>&bdquo;Ugye nem a táblákról akar kérdezni? Már mindent elmondtunk erről az ügyről&rdquo; &ndash; mondta lapunknak Borsáni Gyula, Pered polgármestere, amikor az utóbbi napokban kulminálódó táblaügyről kérdeztük.&nbsp;</p>

Az internetes hozzászólásokban ugyanis tegnap délutántól kezdve meglehetősen elmérgesedett a vita annak kapcsán, hogy helyesen döntött-e a peredi önkormányzat, amikor hétfőn felhívta a közútkezelők figyelmét a falu határait jelző táblákra, amelyeket a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom anonim aktivistái Pered-feliratúakra cseréltek.  Borsányi elmondta, az internetes hozzászólásokat nem olvassa, és szerinte másképp is meg lehetett volna oldani a tiltakozó akciót. „Az a gond, hogy nem tudjuk, kik ezek az aktivisták, és hogy ez az egész most az MKP ellen irányul, vagy segíteni akarnak nekünk?” – fejtette ki a polgármester. A Tešedíkovo-feliratú táblákat az aktivisták eltulajdonították, ezt pedig az önkormányzatnak kötelessége jelenteni, emlékeztet. „Ha csak átragasztják, üsse fene. Nem arról van szó, hogy nekünk nem tetszik a Pered. Hisz mi, mint az MKP kezdeményeztük a névváltoztatást célzó népszavazást” – szögezte le, hozzátéve, hogy nem ítéli el „amit ezek a srácok csináltak”.  Az internetes hozzászólások és a KDSZ főleg Jurás Gábor alpolgármester szlovák televízióknak adott nyilatkozatait bírálják. Az alpolgármester ugyanis vandalizmusnak nevezte az aktivisták tettét. Tegnap főleg ő nyilatkozott a peredi önkormányzat nevében a sajtónak, Borsányi ugyanis a Nyitra megyei közgyűlés ülésén volt. A KDSZ nyilatkozata: "Köszönjük a támogatást Érsek Árpád parlamenti képviselőnek, akiben sikerült pozitívan csalódunk (a Híd képviselője ugyanis a Markíza kérdédére azt mondta, támogatja az akciót – a szerk. megj). Ugyanez sajnos nem mondható el Jurás Gábor helyi (MKP) alpolgármesterről, aki minden rosszakarón túltéve maga utasította a közútkezelőket a Pered táblák eltávolítására, és a kamerák előtt elítélendő vandalizmusnak nevezte akciónkat" - írja a szervezet közleményében. „A kormány elfogadhatatlan döntésére reagáltunk, és erre nem sok lehetőségünk maradt. A polgári engedetlenségnek ezt a formáját a kormány által előidézett helyzethez teljesen adekvátnak tartjuk. Célunk nem a károkozás volt, és vandálokkal egy szintre helyezni minket inkább minősíti a kijelentő személyt, mint tetteinket. Mély megdöbbenéssel állunk a magyar érdekek aláásása előtt és bízunk benne, hogy a morális értelemben megbukott alpolgármester úr levonja a szükséges következtetéseket” – áll a nyilatkozatban.A kormány október elején utasította el a perediek kérvényét, akik a falu magyar nevét szerették volna hivatalosként használni az 1948-ban rájuk erőltetett Tešedíkovo helyett. A KDSZ-t az akcióért szabálysértési eljárás fenyegeti, 330 eurós bírságot is kaphatnak.Részletek a szerdai Új Szóban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?