Boncasztalon a kisebbségi jelentés

Pozsony |

<p>Pozsony. Holnap tárgyalja a kisebbségek helyzetéről szóló 2012-es jelentést a kormányhivatal kisebbségi bizottsága. A testületet több hónapos egyeztetés után hívta össze Mária Jedličková megbízott kisebbségi kormánybiztos, a bizottság magyar tagjai viszont nem elégedettek az eddigi szervezéssel.</p>

A jelentéshez fűzött módosító javaslataikat Orosz Örs hétfőn juttatta el a hivatalba. Elmondása szerint a bizottsági tagokat néhány napirendi pontról nem értesítették megfelelően. „Írásban sérelmeztem, hogy nem kaptuk meg a tárgyalás előfeltételeit képező háttéranyagokat” – mondta lapunknak Orosz. Az is elképzelhető, hogy ha ezek a pontok problémásak lesznek, blokkolni fogják az ülés menetét, a napirendi pontok elhalasztását javasolva, tette hozzá. A többi kisebbség képviselőit is értesítették arról, hogy a kormányhivatal átdolgoztatta a jelentést, A. Nagy László lemondott kormánybiztos ajánlásait is törölték belőle. „Olyan anyagról van szó, amely rólunk és nélkülünk készült” – jegyezte meg Orosz. A jelentést márciusig kellett volna jóváhagynia a kormánynak, később szeptemberig tolták ki a határidőt, viszont nyilvánvaló, hogy ezt sem tudják tartani – az utolsó szeptemberi kormányülés ma van. „A jelentés a beterjesztési határidő meghosszabbításáról szóló rendelettel összhangban kerül a kabinet elé” – írta lapunknak a kormányhivatal sajtóosztálya. A beterjesztés időpontjáról a kormányanyag elkészülte után tájékoztatnak. Petőcz Kálmán (Szlovákiai Helsinki Bizottság) szerint nem szerencsés, hogy a jelentés akkor került a kabinet elé, amikor nincs betöltve a kormánybiztosi poszt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?