<p>Gál Kinga és Bauer Edit néppárti EP-képviselők meghívására a szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar színészt, Boldoghy Olivért látta vendégül az EP Kisebbségügyi Munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésén.</p>
Boldoghy Strasbourgban: "Nem létező személlyé váltam Európa közepén"
Gál Kinga és Bauer Edit ezzel kapcsolatos sajtóközleményét Bauer Edit képviselői irodájának munkatársa, Klenovics Gábor jutatta el az Új Szó Online-hoz.
Boldoghy Olivér előadásában felhívta a figyelmet az állampolgárságától megfosztott szlovákiai polgárok abszurd helyzetére, egyben kijelentette: "Békés, csendes, kulturális népirtás zajlik Közép-Európában!". Gál Kinga és Bauer Edit az Európai Bizottság beavatkozását kérik az ügyben.
Gál Kinga felvezetőjében a szlovák állampolgárságától néhány hete megfosztott 99 éves magyar tanító, Tamás Ilonka néni levelét olvasta fel. "66 évig dolgoztam Szlovákia felvirágoztatásáért, fizettem az adót, de ezt megelőzően meg kellet tagadnom a nemzetiségemet, hogy boldogulhassak, és árván maradt gyermekeimet felnevelhessem. Most pedig le kell adnom a szlovák okmányaimat, mert „elvesztettem" az állampolgárságomat. Az állampolgárság nem egy tárgy, amit el lehet veszíteni. Ezt az ország Alkotmánya is kimondja. Engem egyszerűen a szlovák állampolgárságomtól megfosztottak" - áll abban a levélben, amelyet Rimaszombat mellette való kiállása miatti hálából fogalmazott meg Tamás Aladárné.
Bauer Edit (Magyar Koalíció Pártja) felvezetőjében ismertette a magyar és a szlovák állampolgársági szabályozást és az ügy hátterét. A felvidéki magyar képviselő beszédében kijelentette: bár az állampolgárság kérdése a nemzeti szuverenitás része, az sok esetben összeütközésbe kerülhet a közösségi joganyaggal. A néppárti politikus kiemelte, hogy a jelenlegi szlovák állampolgársági szabályozás egyrészről komoly jogbizonytalanságot teremt, másrészről súlyos aggályokat vet fel az európai polgárság intézményével kapcsolatban is. Bauer Edit felhívta a figyelmet: állampolgárságuk elvesztésével a Szlovákiában élő polgároknak külföldiként kell újra letelepedési, munkavállalási és egyéb dokumentumokat kérvényezniük.
Boldoghy Olivér előadásában kiemelte, hogy a szlovák állampolgársági törvény rendelkezései nem csupán a szlovákiai magyar kisebbséget érintik, hanem mindenkit, aki szlovák állampolgársága mellett felvenne egy másikat. A felvidéki magyar színész emlékeztetett a szlovákiai magyarok elleni kormányzati intézkedések sorozatára, így az anyanyelvhasználatot pénzbüntetéssel sújtó szlovák államnyelvtörvény 2009-es megalkotására. Boldoghy Olivér ismertette állampolgársága elvesztésének körülményeit és az azt követően előállt abszurd helyzetet: Szlovákiában töltött 40 évet követően, szülőföldjén vált idegenné. Igazolványai érvénytelenek, jogosultsága szociális és orvosi ellátásra kérdéses, valamint elvesztette szlovák választási jogát is. Állandó letelepedési engedélyt kell kérvényeznie, ha munkát akar vállalni. "Tulajdonképpen egy nem létező személlyé váltam Európa közepén a 21. században, mégpedig egyetlen alkotmányellenes törvény következtében!" - hívta fel a figyelmet.
A szlovákiai magyar állampolgár kijelentette: "A törvény egyetlen célja - egy hosszabb-távú terv részeként -, hogy megfélemlítse, elbizonytalanítsa és hiteltelenítse a szlovákiai magyar kisebbséget, ezáltal nehezítve meg a magyar nemzetiség nyilvános megvallását". "A szlovák többségi társadalom és a szlovák törvényhozás olyan intézkedéseket támogat, melyek erősítik bennünk azt az érzést, hogy szülőföldünkön másodrangú, haszontalan, sőt gyanús állampolgárok vagyunk. Az intézkedések miatt egyre kevesebben vallják magukat magyarnak a népszámlálásokon. Ez az oka annak is, hogy miért beszélhetünk újra békés, csendes kulturális népirtásról Közép-Európában" - jelentette ki.
Gál Kinga a Munkacsoport elnöke hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az a szlovák jogszabály, amely szankcióként használja az állampolgárság megvonását, amennyiben az adott személy felveszi egy másik uniós tagállam állampolgárságát, példa nélküli Európában, és nem csak az európai uniós elvekkel ellentétes, hanem a szlovák alkotmányt is sérti. A fideszes EP-képviselő elmondta, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak, hogy annak véleményét kérjék az ügyben.
A hozzászólások során Mészáros Alajos felvidéki (MKP) képviselő kiemelte: mihamarabb meg kell találni a megoldást az alkotmánysértő gyakorlat orvoslására. Francois Alfonzi korzikai képviselő pedig emlékeztetett: teljesen bevett gyakorlat az Európai Unióban a kettős állampolgárság intézménye és véleménye szerint sem az Európai Bizottság, sem az Európai Parlament nem ülhet ölbe tett kézzel ebben az ügyben. A vitában felszólaló Tőkés László és Sógor Csaba erdélyi magyar képviselők szintén elítélték a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseit és közös fellépést szorgalmaztak az ügyben.
Boldoghy Olivért november közepén fosztották meg szlovák állampolgárságától. Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén a Magyar Néppárti Képviselőcsoport öt tagja, Gál Kinga (Fidesz), Bauer Edit és Mészáros Alajos szlovákiai, valamint Tőkés László és Sógor Csaba erdélyi képviselők is szót emeltek Boldoghy Olivér és sorstársai ügyében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.