Dunaszerdahely. Hajszálon múlott, hogy december végén, a tanítási év közepén nem kellett bezárni az évek óta gyerekhiánnyal küzdő B típusú Magyar Tannyelvű Speciális Iskolát.
Bizonytalan sorsú intézmény
Az igazgatónő szerint a probléma három dologra vezethető vissza. A legfontosabb, hogy nagyon kevés gyermek születik, s így az iskolák kénytelenek megküzdeni minden egyes diákért a létszám megtartása miatt. Ennek eredménye, hogy sokszor a gyengébb képességűeket sem engedik el és szemet hunynak mérsékelt eredményeik felett. Másik tényezőként az integrált oktatás elterjedését említette, mely a testi fogyatékosok esetében elfogadható, azonban szellemi fogyatékosoknál – bár nagyon szép és humánus módszer – több probléma is felmerül. Az alapiskolákban a létszám és az állandó időhiány miatt nem kapnak olyan gondoskodást, egyéni megközelítést, mint amilyet az ilyen gyerekek igényelnek. László Irén harmadsorban az egymásnak ellentmondó törvények hatásával magyarázza a diákok elmaradását. Míg az egyik törvény a gyerekek tanuláshoz való jogát mondja ki, addig a másik szerint csak akkor jár a családok számára nagyon sokat jelentő szociális támogatás, ha a gondozott naponta nem tölt többet távol négy óránál gondozójától. S ez alatt a négy óra alatt, amíg az iskolában tartózkodhat a fogyatékos gyermek, sajnos csak kevés eredményt lehet elérni. „Iskolánk B típusú speciális iskola, ami azt jelenti, hogy hozzánk a szellemileg halmozottan fogyatékos gyermekek járnak. Ezek az iskolák képezik az iskolahálózat legalját, s így ezek a legveszélyeztetettebbek is. Mindegyik hasonló intézmény léte hosszú távon nagyon bizonytalan.” – tette hozzá az igazgatónő. (bzs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.