Bizonytalan a D1-es északi szakaszának építése

Pozsony |

<p>Egyre bizonytalanabb a jövője a magántőke bevonásával, vagyis PPP-konstrukcióban épülő D1-es autópálya északi, Turócszentmárton és Eperjes közötti szakaszának.</p>

A közlekedési tárca egy héttel ezelőtt ugyan még esküdözött, hogy a 75 kilométeres útszakasz építéséhez szükséges szerződést legkésőbb június 30-ig aláírják, Stanislav Jurikovič, a tárca szóvivője azonban mára elismerte, hogy a környezetvédők kifogásai miatt már ezt a határidőt sem képesek betartani.
Épp a környezetvédelmi kifogások miatt késlekedik az engedély kiadásával az Európai Bizottság. Ennek hiányában azonban nem juthatunk hozzá az Európai Beruházási Bank egymilliárd eurós hiteléhez, ami a sztráda építési költségeinek a negyedét fedezné. A környezetvédelmi szervezetek azt nehezményezték, hogy az autópálya természetvédelmi területen, a felszínen vezet, pedig megoldható lenne egy alagút építésével is. A sztrádaépítés előkészületi munkálatai során a Szlovák Autópályák beruházói csoport és a környezetvédelmi hivatalok ráadásul legalább három esetben megsértették a környezetvédelmi előírásokat is.
A környezetvédelmi felügyelet szerint az építőmunkások ezzel 65 ezer eurós kárt okoztak a védett területeken. A formálódó jobboldali kormány képviselői egyelőre óvatosan nyilatkoznak az ügyben, abban azonban egyetértenek, hogy a D1-es autópálya építését felül kell vizsgálni. Anton Marcinčin, a KDH alelnöke szerint az egész projektet a valós elemzések alapján kell megvizsgálni, és csak ezt követően lehet eldönteni, hogy a PPP-projekt a legmegfelelőbb finanszírozási mód-e ebben az esetben. (sita, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?