Bezák a külföldre távozást fontolgatja

Trencsén |

<p>A külföldre távozást fontolgatja Róbert Bezák. A nagyszombati érseki tisztségből leváltott lelkipásztor erről a trencséni Pohoda fesztiválon beszélt, amelynek meglepetésvendége volt.</p>

Bezák a teljesen megtelt Europa sátorban beszélgetett Štefan Hríb publicistával. Hríb ugyan „pokoljárást” említett Bezák utóbbi két évével kapcsolatban, de a volt érsek nem beszélt pesszimistán vagy csalódottan. Szavaiból inkább az alázat, az istenfélés és helyenként a meghatottság volt kiérezhető.  Róbert Bezák elárulta, hogy a külföldre távozást fontolgatja. Nem pontosította, hová megy el, de lehetőleg Európában maradna. „Még ha szeretnek is az emberek, Szlovákia ezen a szinten számomra bezárul. Nem akartam, de máshol is lehet élni. Kicsit szomorú dolog disszidensnek lenni, de ha muszáj lesz... Nem élhetek abból, hogy az emberek tapsolnak nekem, felismernek, megállítanak az utcán – ez nem az én életem. Az én életem a megbízatás, amit akarok, s ha máshol lesz megbízatásom, azután megyek” – fejtette ki. „Szlovákia szegényebb lesz nélküled” – mondta erre Hríb. A beszélgetés végén megjelent a pódiumon Anton Srholec ismert katolikus pap, aki áldását adta Bezákra, majd a hallgatósággal közösen azért fohászkodott, hogy a volt érsek ügyes pozitívan végződjön. Bezák szerint Ján Orosch nagyszombati érsekké való kinevezésével a kör bezárult. Hozzátette: nem tudja, hogy az őt támogató minden akcióról tudomást szereztek-e a legfelsőbb szinteken. „Semmire sem jött válasz, semmire” – tette hozzá. „Harminc év múlva is legyetek fiatalok! Ez fontos. Sohase hagyjátok, hogy ettől megfosszanak titeket!" – szólt Bezák az egybegyűltekhez, akik megtapsolták.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?