Bevezető Peéry ismeretlen naplójához

Negyedszázaddal ezelőtt, életének hatvannyolcadik évében, 1977. november 11-én halt meg Peéry Rezső, a (cseh)szlovákiai, illetve a 20. századi magyar irodalom jeles esszéistája, múlt századi közgondolkodásunk és a klasszikus polgári értékrend jelentős képviselője.

Útja a többszöri önkéntes száműzetés stációin keresztül, Pozsonyból vezetett emigráns sorsa végpontjáig: stuttgarti sírján a felirat magyarul, Peéry Rezsőként, s nem a Rudolf németes alakváltozatban őrzi a nevét. Második generációs pozsonyi polgár volt, s élete végéig – a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni üldözésekor Magyarországra menekülve, előbb a magyar fővárosban, majd a szülővárosához közeli Mosonmagyaróvárott, s az őt ugyancsak kedves koronázó városára emlékeztető Sopronban, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc tevékeny részeseként előbb Ausztriába emigrálva, s onnan pedig Németországba továbbmenve – megmaradt annak: pozsonyi, pressburgi polgárnak. De más vetületben is jellegzetesen közép-európai sorsképlet az övé. Családjában háromféle – német, magyar és szlovák – nemzeti elem keveredett, három kultúra örököse volt; apai nagyapja még nem tudott magyarul: édesapja – a később közmegbecsülésnek örvendő pozsonyi szülészorvos és városszépítő, nemzetközi hírű rózsanemesítő és fotográfus uradalmikovács-ivadék – választása volt a magyar nyelv és kultúra, hogy aztán családja Peéry Németországban élő, tudtommal magyarul már nem beszélő fiában visszatérjen a németséghez, a német nyelvbe, kultúrába.

Vannak írók, akik a haláluk után is továbbírják műveiket – Peéry Rezső egyértelműen közéjük tartozik. Itt most nem is csak a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó 1990-es évekbeli háromkötetes válogatására gondolok, mely életművének egészen addig újságok, folyóiratok sárguló oldalai közé zárt zömét tette könyv alakban is hozzáférhetővé, hiszen életében mindössze csak két könyve és két kis füzetkéje jelent meg (ez utóbbiak egyike csupán franciául). Sokkal inkább arra, hogy a közelmúltban – a Szalatnai Rezsővel folytatott több évtizedes levelezésük Filep Tamás Gusztáv szerkesztette kiadása (Kedves Rezső! Drága Bió! Present Kiadó, Budapest 2001), illetve az egészében elveszettnek hitt, s csupán néhány folyóiratbeli részletéből ismert szatirikus esszéfüzérének az e mostani szemelvények közreadója által fellelt, rekonstruált és közzétett változata (Szemben az emlékekkel, ISTER Könyvkiadó, Budapest 2001) mellett – most, immár harmadízben, egy újabb kéziratos munkája: tizennyolc éves korában, nem titkoltan egy majdani közzététel reményében vezetett, fiatalkori naplója került elő, majd hozzám – özvegyének, a Stuttgartban élő Peéry Leona aszszony jóvoltából – kéziratos hagyatékából.

A még családnevén, Limbacher Rezsőként jegyzett, jellemzően (ön)ironikus Pillanatnyi elmezavar naplójának – alcíme a kissé sutára sikeredett Jegyzőkönyv, mely az elszórt gondolatoké – irodalom- és művelődéstörténeti jelentőségéhez nem fér kétség, mivel írónk életének, pályakezdésének olyan összefüggéseit engedi látni, illetve helyenként olyanokra enged következtetni, melyek a Peéry-recepció számára eddig homályban voltak. Az egy 1928-as, német nyelvű – nyilvánvalóan édesapjától származó – orvosi naptár (Ärztekalender) lapjaira rótt naplósorok a felnőtté válás és a családjához való ambivalens viszonyulás belső történéseit és vívódásait, lélekrezdüléseit, az író lelki problémáira rávilágító helyzet- és önelemzéseit rögzítik. Tudomást szerzünk belőlük az olvasmányairól, a közvetlen környezetével s önmagával való, háborgó lelkének válságaira utaló belső konfliktusairól. Legnagyobb gondja ezekben a feljegyzésekben jellegzetesen (poszt)kamaszkori s az önazonosságának kialakításával és megőrzésével kapcsolatos küzdelmeit, vívódásait érinti. Ekkor már lázas szorgalommal s kivehetően, a legnagyobb tudatossággal az írói pályára készül, s anélkül, hogy tanulmányait elhanyagolná, mindent ennek a készülődésnek rendel alá. A szóban forgó esztendőnek központi szerepe van mind a személyes életében, mind a pályakezdésében: ekkor töltötte be tizennyolcadik életévét, ekkor vette fel a Peéry írói nevet, ekkor következett be világ- és értékszemléletének szinte száznyolcvan fokos fordulata, ez év nyarán alakult meg a gombaszögi cserkésztáborban a Sarló, melynek Peéry rögtön egyik vezéregyénisége, s egy időre ideológiai hangadója lett. Az irodalomtörténet-írás mind ez ideig nem adott választ a kérdésre – igaz, föl sem tette a kérdést –, mi lehet az oka annak, hogy írónk, pályája kezdetén, időre-órára eltávolodott saját osztályától, sőt bizonyos mértékig szembe is fordult vele, s a tőle eszmeileg-alkatilag idegen kommunista ideológiák, mi több, azoknak is a rappista szélsősége közelébe sodródott. Az eredendően a családjából hozott erős szociális érzékenysége föltehetőleg nem lett volna ehhez elegendő, s az a fajta vélemény is csak részleges magyarázatot ad a problémára, hogy a baloldaliság bizonyos értelemben korszellem volt, s szerte Európában – így magyar viszonylatban is – hosszasan lehetne sorolni azokat a polgári származású gondolkodókat, szellemi embereket, akik hosszabb-rövidebb időre megragadtak a baloldali, szocialista és kommunista mozgalmak és ideológiák hálójában. Peéry esetében az osztálya elleni lázadásának gyökerei vélhetőleg a családja elleni késő kamaszkori lázadásában is kereshetők; a mozgalmi élet – legalábbis kezdeti szakaszában – a családi élet kötöttségei és a családja általi elvárások miatt ráerőltetett fegyelem láncai ellenében a szabadság élményével (illúziójával) ajándékozta meg őt, s egyre inkább gúzsba kötöttnek érzett személyisége a kibontakozás, a kiteljesedés felé mozdulhatott el a sarlós mozgalom révén.