Bethlen alap – idén is csúszhat a támogatás

Pozsony |

<p>Idén sem biztos, hogy a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési, és tanszertámogatásai még ebben az iskolaévben megérkeznek a szülők bankszámláira.</p>

A pályázati felhívás előkészítéséről a határon túli területek lebonyolító szervezetei a múlt hét második felében egyeztettek a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságával. Ahol a benyújtott pályázatok problémamentesek lesznek, ott szeretnék még a jelenlegi tanévben kiutalni a megíélt összegeket, mondta lapunk kérdésére Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
A Bethlen Gábor Alapkezelő a lebonyolító szervezetekkel (Szlovákiából az SZMPSZ-szel) február végéig szeretne szerződést kötni. Pék szerint a kiírás közzétételének pontos dátuma még a levegőben lóg, de február folyamán pontosodhat.
A tanszertámogatással részletesen a szerdai Új Szóban foglalkozunk!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?