Berlusconi november végén mond le

Róma |

<p>Először megszavazzuk a stabilitási törvénycsomagot, s utána mondok le - nyilatkozta Silvio Berlusconi olasz kormányfő az Ansa hírügynökségnek, miután közel egyórás megbeszélést folytatott kedden Giorgio Napolitano államfővel.</p>

Az elnöki hivatal közleménye szerint a kormányfő tudatában van a kormánytöbbség hiányával zárult keddi parlamenti szavazás következményeinek, ugyanakkor kötelességének érzi az európai partnerek által várt gazdasági lépések megtételét. Ezért Berlusconi a reformokról november végére kitűzött szavazás után adja be lemondását Napolitanónak, aki akkor megkezdi a pártokkal való konzultációt. 
Kormányforrások szerint Berlusconi egyeztetésre ment Napolitanóhoz, nem állt szándékában lemondani. Umberto Bossi, a kisebbik kormánypárt, az Északi Liga vezére, aki kedden Berlusconi félreállását szorgalmazta, úgy nyilatkozott, Berlusconi az államfőhöz tartva még nem tudta, lemond-e vagy sem, s Napolitanóval közösen döntött.       
Olasz alkotmányjogászok szerint az abszolút parlamenti többség elveszítése (a 2010-es zárszámadásról szóló keddi szavazáson nem állt ki az összes kormánypárti képviselő Berlusconi mellett) nem kötelezte lemondásra a kormányfőt, a probléma nem jogi volt, hanem politikai.        
A politikai elemzők emlékeztettek, hogy az EU-nak ígért stabilitási reformcsomag szavazásáig Berlusconi rendezheti koalíciója sorait. Hozzátették, az sem biztos, hogy Berlusconi lemondása után előrehozott választások következnek. Nem kizárt, hogy Napolitano a konzultációk során más megoldást talál.   
"Berlusconi mégiscsak lemondott, ezt minél előbb hivatalosan is tudomásul kell venni" - reagált az elnöki palotából érkező hírre az ellenzéki Demokrata Párt (PD).    Drámainak nevezte az olasz helyzetet Olli Rehn európai pénzügyi biztos. A római kormánytöbbség erővesztését követően a tízéves olasz államkötvények hozama 6,78 százalékra ugrott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?