Berényi: Szent István intelmei mentén találhatja meg megmaradásának útját a felvidéki magyarság

Szőgyén |

<p>A bátorság, az összetartás, az elszántság és az alázat szent istváni üzenetei mentén kell megtalálnia saját megmaradásának útját a felvidéki magyarságnak - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke kedden Szőgyénben, a felvidéki magyar pártnak az államalapítás ünnepe alkalmából megrendezett központi emlékünnepségén.</p>

Berényi József, a túlnyomó többségében magyarok lakta nagyközség Nagyboldogasszony templomában elmondott beszédében a megmaradás útja megtalálásának fontosságát hangsúlyozta.    Kiemelte: a felvidéki magyarságnak nem szabad a rosszba való beletörődést, az önfeladást választania, hanem a megmaradás szent istváni útjára kell lépnie, saját önkormányzatiságának megteremtése által, s ehhez meg kell találnia önmagában azt a bátorságot, összetartást, elszántságot és alázatot, amelyeket az államalapító király fiához intézett intelmeiben említ.    "Ma tudjuk, hogy azok a kisebbségek, nemzeti közösségek maradnak talpon, amelyeknek van önkormányzatuk" - szögezte le Berényi. Rámutatott: az önkormányzatiság lehetővé teszi a felvidéki magyar közösség megmaradását, ugyanakkor a vegyesen lakott területeken élő más nemzetiségűeknek is segít.    "Nem igazak azok a politikai lózungok, hogy ezeréves elnyomás volt a Kárpát medencében (...) az, hogy ma ebben az országban élnek szlovákok, ruszinok, magyarok és más nemzetiségek is, az Szent Istvánnak is köszönhető" - szögezte le a politikus, rámutatva: István a más nemzetiségek megőrzésének, megbecsülésének és segítésének elve mentén hozta létre államát.    A politikus beszéde zárószavaiban az önkormányzatiság megteremtésének igyekezetére utalva elmondta: bízik benne, hogy a helyi magyar közösségben megvan az az erő, hogy a parlamentáris demokrácia adta lehetőségek kihasználásával kiharcolja magának a megmaradást, Szlovákia keretein belül.    Az ünnepi szentmisével egybekötött megemlékezés, amelynek több száz résztvevője teljesen megtelítette annak helyszínét, a régió egyik legnagyobb római katolikus templomát, az ünnepi beszéd után Mága Zoltán koncertjével folytatódott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?