Berényi: Összefogásra van szükség a Selye János Egyetem érdekében

Pozsony/Budapest |

<p>A szlovák kormány által leminősítésre jelölt egyetlen felvidéki magyar egyetem további sorsáról és megmentésének lehetőségeiről egyeztetett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tóth Jánossal, az intézmény rektorával és Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével hétfőn Budapesten.</p>

Berényi József az MTI pozsonyi irodájának a hétfői találkozóval kapcsolatban azt mondta: áttekintették a Selye János Egyetem körül kialakult helyzetet, és megvitatták a szlovák oktatási minisztérium által javasolt leminősítés elkerülésének lehetőségeit. "Megegyeztünk abban, hogy széles körű összefogásra és körültekintően egyeztetett lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy a Selye János Egyetem meg tudja őrizni egyetemi rangját" - fejtette ki az MKP politikusa. Hozzátette: bár a találkozón több konkrét lépésről is döntés született, a tárgyaló felek abban egyeztek meg, hogy azok részleteiről, "tekintettel a folyamatban lévő ügyre", egyelőre nem tájékoztatnak.

A 2004-től működő révkomáromi Selye János egyetem főiskolává való leminősítését Dusan Caplovic szlovák oktatásügyi miniszter indítványozta júniusban az akkreditációs bizottság ajánlására hivatkozva. A javaslat időközben már átesett a tárcaközi egyeztetés folyamatán, annak jóváhagyásáról várhatóan néhány héten belül dönthet a pozsonyi törvényhozás.

Az egyetem leminősítési tervei ellen korábban már több szlovákiai magyar civil és politikai szervezet is felszólalt. Az intézmény vezetése ezzel egyidejűleg türelmi időt kért a szaktárcától, arra hivatkozva, hogy az akkreditációs feltételek teljesítésére nem állt rendelkezésére kellő idő. A türelmi idő megadására a szlovák szaktárca vezetője, Dusan Caplovic ez idáig nem mutatott hajlandóságot.

A leminősítést célzó javaslatról júliusban a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa, A. Nagy László is tárgyalt Dusan Caploviccsal, ám találkozójuk nem hozott eredményt. Caplovic az intézmény kérésére úgy reagált: neki törvény által előírt kötelessége előterjeszteni a leminősítési javaslatot.

Az ügy kapcsán az MKP petíciós akciót helyezett kilátásba, Tóth János, az oktatási intézmény vezetője pedig a Szabad Újság felvidéki magyar hetilapnak adott interjújában azt mondta: ha nem kapják meg az akkreditációs feltételek teljesítésére kért türelmi időt, kérni fogják, hogy az intézményt annak 14 éves koráig hagyják ki az akkreditációs folyamatból.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?