Berényi: az anyanyelv-használati petíció esélyt ad a kérdés újbóli felvetésére

Pozsony |

<p>Az MKP nagymegyeri tisztújító közgyűlésén tartott beszédében Berényi József pártelnök elmondta, a párt az elmúlt nyolc hónapban több eredményt is felmutathat az elmúlt nyolc hónapból, amióta ő vezeti az MKP-t.</p>

Tavaly októberre az MKP közreműködésével elosztották azt a dél-szlovákiai árvízkárosult településeknek szánt 50 millió forintot, amelyet a magyar állam ajánlott fel.

A támogatásból 39 település kapott.

Említést tett a szabad anyanyelvhasználatért indított petícióról, amely során az ívek parlamenti leadásáig 34 ezren, de összesen 40 ezren csatlakoztak. Kiemelte, hogy Martin Porubjak, Grigorij Mesežnikov, Miroslav Kusý és Grendel Lajos is támogatta a kezdeményezést. Köszönetet mondott az OKS-nek, hogy - egyedüli pártként - a parlamentben is említést tett erről a kezdeményezésről az államnyelvtörvény módosításáról folyó vita során. Az MKP elnöke szerint a petíciónak köszönhetően esély maradt arra, hogy ha a párt újra a parlamentbe kerül, legitim módon ismét felvethessék a jogszabály módosítását.
(A beszéd további részletei a főoldalon lévő összefoglalónkban!)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?