Berényi: Aktualizálni kellene a magyar-szlovák alapszerződést

Pozsony |

<p>Felül kellene vizsgálni és a megváltozott körülményekhez igazítani a magyar-szlovák alapszerződést, amelynek megkötésére csaknem húsz éve került sor - jelentette ki Berényi József a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn Pozsonyban.</p>

Az MKP politikusa ezt azután mondta, hogy egyeztetést folytatott az első hivatalos pozsonyi látogatásán tartózkodó Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterrel, aki a szlovák kormány képviselőivel tartott találkozója után beszámolt a felvidéki magyar párt politikusainak a kétoldalú tárgyalások témáiról.    Az MKP elnöke szerint az alapszerződés aktualizálására leginkább amiatt lenne szükség, mert a megkötése óta eltelt időszakban - amely a helyi magyarság 110 ezres lélekszámcsökkenését hozta magával - megváltoztak a felvidéki magyarság megmaradásának alapfeltételei, s ma a közösségnek megmaradásához intézményi és pénzügyi keretei bővítésére van szüksége.    "Ez egy hosszú tárgyalási folyamatot feltételez majd a két ország között" - mutatott rá Berényi, hozzátéve: az alapszerződés felülvizsgálatának szükségességéről Navracsics Tiborral is beszéltek, aki ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják ennek lehetőségeit.    Navracsics Tibor az MKP vezetőivel folytatott egyeztetését követő sajtótájékoztatón a tárgyalások eredményeit összegezve kijelentette: Magyarország és Szlovákia között jók a kapcsolatok, azok minősége megengedi, hogy a problémákról is nyíltan szó essen. Elmondta: a magyar-szlovák párbeszédben részt vevő mindkét félben megvan a jóakarat, az eltérő megítélésű kérdésekben azonban intenzív párbeszédre van szükség, amiről most megegyezés született.    Az MTI-nek a szlovák állampolgársági törvényről folytatott kétoldalú szakmai szintű egyeztetés helyzetére vonatkozó kérdésére válaszolva azt mondta: erről a kérdésről is szó volt, azonban a kérdés megoldásáig "még hosszú tárgyalásokra lesz szükség".    Navracsics Tibor és Berényi József megbeszélésén a helyi magyar közösséget érintő aktuális problémákról is szó esett. Többek között arról, hogy a Szlovákiában működő magyar közművelődési szervezetek anyagi gondokkal küszködnek, minthogy nem kapnak elegendő támogatást a szlovák költségvetésből, és arról is, hogy a szlovák oktatásügyben zajló szerkezeti átalakítás sok esetben veszélybe sodorhatja az alacsony diáklétszámú falusi magyar iskolákat.    A megvitatott témák kapcsán és az aktuális gondokról szólva a tárcavezető hangsúlyozta: a magyar kormány minden támogatást megad az MKP-nak és a felvidéki magyarság képviselőinek, hogy a szabályozások kialakításánál érvényesíthessék érdekeiket. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?