Berényi: a felvidéki magyarságot segíthetné az új államfő

Pozsony |

<p>A vasárnap beiktatandó új szlovák államfő, Andrej Kiska azzal segíthetne leginkább a helyi magyar közösségnek, ha elismerné a felvidéki magyarság megmaradását célzó lépések legitimitását, és maga is felhívná azokra a figyelmet - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke újságírók előtt szombaton Pozsonyban.</p>

A felvidéki magyar párt Országos Tanácsának (OT) ülését követően tartott sajtótájékoztatón Berényi József elmondta: az MKP nyilatkozatban gratulált választási győzelméhez Andrej Kiskának, és ebben a dokumentumban reményüket fejezték ki, hogy Kiska államfőként hozzájárul majd a felvidéki magyarság létszámcsökkenésének megállítását célzó lépések megvalósításához.

"Ha egy köztársasági elnök azt mondaná, hogy vegyük figyelembe, hogy a magyarok igényei legitimek, mert nem az ország szétverését szolgálják, hanem önmaguk megmaradását, akkor óriásit segítene" - fejtette ki Berényi József.

Az MKP elnöke szerint az új államfőtől joggal várható el, hogy felhívja a figyelmet a felvidéki magyarság  létszámfogyatkozásának a közösségre gyakorolt veszélyére, mivel ha ezt nem teszi, akkor az annyit jelent, hogy egyetért azzal, s úgy érzi, miszerint "jól van ez így." Berényi újságírói kérdésre elmondta: ha a leendő új államfő részéről erre igény mutatkozik, nagyon szívesen megtárgyalnák vele az úgynevezett kisebbségi minimum (egy, a felvidéki magyarság helyzetét értékelő, s e közösség megmaradását célzó lépéseket összegző dokumentum) célkitűzéseit is, ám erre Andrej Kiska a múltban nem mutatott igényt.

A sajtótájékoztatón az MKP által készített autonómiatervezet iránt érdeklődő újságírói kérdésre Berényi azt mondta: minden eszközt "figyelembe akarnak venni", ami a felvidéki magyarság asszimilációs folyamatának megállításában segíthet, s az autonómia minden formája ilyen. Az autonómiatervezetük nyilvánosságra hozatalának időpontját és helyszínét az MKP politikusa egyelőre nem kívánta pontosítani.

Az MKP OT szombaton tartott ülésén a résztvevők a felvidéki magyar párt eredményeit értékelték a novemberi megyei, a márciusi államfő- valamint a májusi európai parlamenti választásokon, s megállapították, hogy mindhárom választás esetében eredményük sikerként könyvelhető el.

"Jó alapjaink vannak arra, hogy 2016-ban bekerüljünk a parlamentbe, de addig még egy nagy kihívás van előttünk, s ez a helyhatósági választás" - hangsúlyozta Berényi, hozzátéve: célkitűzésük, hogy a novemberi helyhatósági választáson a párt megőrizze jelenlegi pozícióit. 

Kifejtette: a magyarok lakta déli régióban a kisebb települések mellett a városokban is szeretnének jó eredményeket elérni. A városok közül Dunaszerdahely és Révkomárom lesz számukra a kulcsfontosságú, Révkomáromban magyar polgármestert szeretne a város élére juttatni az MKP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?