Berényi: 2010 igényes, bonyolult év volt

Pozsony |

<p>2010 a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Berényi József számára igényes, bonyolult év volt. „Időszakai szerint hátom részre osztanám. Az első időszak a kemény magyar-szlovák konfrontáció jegyében telt, amelynek során az arcvonalba kerültünk. Ennek is közsönhető, hogy nem sikerült a választásokon elérnünk az 5 százalékot. A konfrontációt nem mi találtuk ki, hanem Robert Fico kormánya Vladimír Mečiarrel, de főleg Ján Slotával egyetértésben” – mondta Berényi a SITA hírügynökségnek.</p>

Elismerte, hogy az MKP a történések főszereplőjévé vált, ám a konfliktust nem  a párt kezdeményezte. „Ma is azt állítom, hogy a kezdeményezői az akkori kormánykoalíció tagjai voltak” – hangsúlyozta. A választási időszak végén az MKP-nak nem használt a kettős állampolgárságról szóló törvény sem.

A második időszak a parlamenti választásoktól a helyhatósági választásokig terjedt, amikor Berényit elnökké választották. „Új elnökséget választottunk, a pártot sikerült komszolidálnunk, és felkészülnünk a helyhatósági választásokra” – magyarázta Berényi, s elmondta, a harmadik időszak a helyhatósági választásoktól eletlt idő. „Látjuk, hogy az MKP erős háttérrel rendelkezik Dél-Szlovákia városaiban és régióiban. Szilárd pozíciót értünk el ahhoz, hogy a legközelebbi választásokon visszatérhessünk a parlamenti poltikába” – tette hozzá.

Berényi azt is elmondta, hogy az MKP a parlementi választások előtt nagy kommunikációs hibákat vétett, biztosak voltak a 8-9%-os szavazati arányban, és a választóknál azzal érveltek, hogy a más pártra adott szavazatok el fognak veszni, ami rettenetesen megbosszulta magát. Az emberek úgy gondolták, az MKP mellett a Híd pátrtnak is ott kell lennie a parlamentben, hogy ott minél több magyar legyen. (SITA, wbn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?