Közélet

Béremeléssel népszerűsítené a tárca a hivatásos katonaságot

Pozsony | Jövőre jelentős béremelésre számíthatnak a hivatásos katonák, amennyiben a parlament elfogadja a védelmi minisztérium javaslatát. Peter Gajdoš (SNS), a tárca vezetője szerint nemcsak a fizetések nagyságán, hanem az egész bérezési rendszeren változtatni kell.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2019. szeptember 6. 18:37

Gajdos
Peter Gajdoš védelmi miniszter szerint az egész bérezési rendszeren változtatni kell - TASR/AP-felvétel

A védelmi minisztérium szerint a béremelésre azért is szükség van, mert a fiatalok számára egyre kevésbé vonzó a katonai hivatás. Emiatt egyre nagyobb problémát jelent a hadseregben a munkaerőhiány. Egy közkatona jelenlegi kezdőfizetése 700 euró körül mozog. A tárca szerint nemcsak az összeggel van baj, hanem az egész bérezési rendszerrel is. 

Új bérezési rendszer

Eddig a katonák a rangjuk alapján kapták a fizetésüket, az új rendszer alapján azonban a bérük már két tételből állna: egy rang szerinti tételből és egy beosztás szerinti tételből. Ennek következtében a sorkatonák bére megközelítené az átlagbér összegét, vagyis körülbelül az 1050 eurót. A hadnagyok fizetése még jelentősebben emelkedne, az átlagbér másfélszeresére, vagyis nagyjából 1500 euróra. A javaslat azt is tartalmazza, hogy a sorkatonák minden egyes leszolgált évért egyszázalékos fizetésemelésre számíthatnak.

„Hangsúlyoznám, hogy a katonák bére 2006 óta nem emelkedett ilyen jelentősen. Bízunk benne, hogy a parlament következő ülésén a képviselők is támogatni fogják”

– jelentette ki Peter Gajdoš tegnapi sajtótájékoztatóján.

Nem lesz több pénz

Az előzetes becslések szerint a béremelés jövőre mintegy 80 millió euróba kerülne az államnak, 2021-ben pedig már túllépné a 100 millió eurót is. Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter azonban csütörtökön felszólította a minisztereket, hogy tartózkodjanak a nagyobb kiadásoktól, mivel veszélybe kerülhet a korábban kitűzött cél, vagyis a kiegyensúlyozott állami költségvetés. Kamenický például kijelentette, hogy a pénzügyi tárca nem fogja finanszírozni a védelmi minisztérium által szorgalmazott szliácsi (Sliač) repülőtér felújítását. A munkálatok költségeit körülbelül 55 millió euróra becsülte a tárca. A védelmi minisztérium szerint erre azért lenne szükség, mert a reptér nem felel meg azoknak a technikai feltételeknek, amelyek az új F–16-os vadászgépek üzemeltetéséhez szükségesek. Figyelmeztettek: ha nem végzik el a javításokat, akkor az új vadászgépeket csak korlátozottan tudják használni, és így nem tartják be az ezekre vonatkozó jótállási feltételeket sem. A pénzügyminiszter ennek ellenére nem tágít.

„Ezt a miniszter úrnak a saját költségvetési fejezetéből kell megoldania”

– közölte.

A védelmi tárca megerősítette, hogy a repülőtér javítását a 2019–2022-es költségvetésből fogja finanszírozni. „Ezek a kiadások Szlovákia védelmi fejlesztéseinek hosszú távú tervei között is szerepelnek, ahogy a következő évekre tervezett költségvetésekben is” – közölte Danka Capáková, a tárca szóvivője. (nar, TASR)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
távoktatás

Felkészültek a távoktatásra

17 fa kivágására kért engedélyt az Aréna DSZ

Fakivágással indult a választási kampány Dunaszerdahelyen?

sport a tv-ben 2

Szaúdi Nagydíj a tévében, Verstappen világbajnok lehet

hóesés

Havazással érkezik a vasárnap

kisfiu

A tapló télapó afelől érdeklődött, hogy meg lehet-e a siket kisfiút "javítani"

kastély

Fotók: Szeretne elvarázsolt kastélyban élni? Itt a lehetőség!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.