Benyújtotta a vádiratot az ügyész Dobroslav Trnka ellen a Gorilla-ügyben

Dobroslav Trnka

Hivatali jogkörrel való visszaélés bűntette miatt benyújtotta a vádiratot Dobroslav Trnka volt főügyész ellen hétfőn (május 3.) a Pozsony I. Járásbíróságra a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Dalibor Skladan, a főügyészség szóvivője.

A vádirat a Gorilla-ügy aktájával kapcsolatos.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója március elején vádemelési javaslatot nyújtott be Dobroslav Trnka ellen a Spciális Ügyészi Hivatalba. A nyomozó által lefolytatott nyomozás eredménye szerint a Főügyészség volt vezetője nem tett eleget törvényben előírt kötelezettségének, azaz nem indított büntetőeljárást minden olyan bűncselekmény ügyében, amelyről tudomást szerzett.

A rendőrség szerint a bűncselekményt köztisztviselői minőségében, hivatali jogkörével visszaélve hosszú időn keresztül követte el a vádlott. Marian Kočner üzletembertől átvett egy hangfelvételt, amelyen üzletemberek, politikusok és az állami szervek képviselői beszélgetése hallható. A felvételen elhangzottak bűncselekmények, főleg korrupciós bűncselekményel elkövetésére utalnak.

A NAKA nyomozója 2019 decemberében nyújtott be vádemelési javaslatot Dobroslav Trnka ellen, aki a rendőrségi vizsgálat szerint 2007 és 2014 között követte el a bűncselekményeket. A rendőrség szerint nem tett eleget törvényi kötelezettségének, miután megkapta a Szlovák Információs Szolgálattól (SIS) a Gorilla-ügy hangfelvételét. A felvételt elrejtette, nem adta át a bűnüldöző hatóságoknak. Ezt azzal a szándékkal tette, hogy anyagi előnyhöz jusson ő és Marian Kočner is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?