Beňová 130 millió eurót akar az államtól

Pozsony |

<p>Monika Beňová, a Smer EP-képviselője kész 130 millió euróra perelni az államot. A képviselő és volt férje, Fedor Flašík háza ugyanis Pozsony Vereknye városrészében van, ott, ahol az egykori Dimitrov vegyi üzem telephelyén felhalmozott veszélyes hulladék szennyezi a talajvizet. Beňová szerint elképzelhető, hogy volt férje és édesanyja daganatos megbetegedése ezzel hozható összefüggésbe.</p>

A Nový čas szerint Beňová és Flašík 2006-ban építették családi házukat a városrészben. Flašíknál három évvel később diagnosztizálták a nyirokmirigyrák egy nem agresszív formáját. Az EP-képviselő állítása szerint évekig öntözte kútvízzel a kertjében termett zöldséget, nem tudván, hogy a kútvíz használatát a városrészben még 2002-ben veszélyesnek minősítették, és megtiltották. Beňová azt állítja, nem tudta, hogy a fúrt kutakból merített víz fogyasztásra alkalmatlan, sem öntözésre, sem fürdésre vagy mosogatásra nem használható, mert erről nem értesítették. Véleménye szerint az illetékesek évek óta tudtak a veszélyes szennyezésről, ám ennek ellenére nem cselekedtek, és most sem cselekszenek. Martin Kuruc, Vereknye polgármestere elutasította Beňová kritikáját, a Nový časnak azt mondta, rendszeresen tájékoztatják a lakosságot a veszélyről. A lerakattal a környezetvédelmi minisztérium is foglalkozik, a tárca EU-s pénzekből, enkapszulációs módszerrel zárja le a veszélyes hulladékot. A közbeszerzési pályázatot április végén hirdették meg. Beňová a sajtónak úgy nyilatkozott, a kiperelt 130 millió eurót ő is a hulladéklerakat felszámolására, illetve a vereknyeiek kártalanítására ajánlaná fel. Az azonban kétséges, hogy sikerrel járna-e egy ilyen per. Tomáš Husovský ügyvéd a Plus jeden deň napilapnak úgy nyilatkozott, minden kétséget kizáróan bizonyítani kellene a bíróságon, hogy a megbetegedések közvetlen összefüggésben vannak a szenynyezéssel. (Nový čas, Plus jeden deň, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?