Belügyminisztérium: Csatáry halálos ítélete hiányzik

Pozsony |

<p>A belügyminisztérium kezelésében levő Kassai Állami Levéltár először 1994-ben találkozott dr. Csatáry László ügyével – tájékoztatta az Új Szó Online-t Emília Kočišová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.</p>

Ekkor jelentkeztek a kanadai igazságügyi tárca emberiségellenes és háborús bűnöket vizsgáló részlegének munkatársai, és érdeklődtek az egykori kassai gettóparancsnok ügye iránt.

A Kassai Kerületi Bíróság 1986-ban adta át a levéltárnak az 1948-as népbírósági ügyek aktáit. Ezek között volt Csatáry ügye is. A per aktája 48 oldalas. Tartalmazza a büntető feljelentést, az elfogatóparancsot, a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket, az érintett intézményekkel folytatott levelezést, a per jegyzőkönyvét, 1944. június 8-ról, a kirótt büntetést, és annak indoklását.

Az ítéletet azonban nem tartalmazza, és valószínűleg nem tartalmazta már az átvételkor sem. A bírói gyakorlat abban az időszakban ugyanis eltért a jelenlegitől. Mivel a halálos ítéleteket 50 évre archiválni kellett, ezért az ítéleteket még a levéltári átadás előtt más helyre helyezték el. Így Csatáry ítélete sem került a levéltárba. Kočišová közleményében megjegyzi, a népbírósági perek aktái esetében az ítélet az esetek 90 százalékában hiányzik. Csak azoknál az aktáknál van ott az ítélet, ahol az ítéletet megsemmisítették vagy módosították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?